Megalkuvás nélküli emlékezet (Kiss Noémi: Balaton)
Kiss Noémi: Balaton. Magvető Kiadó, Bp., 2020
Kiss Noémi legújabb prózakötete, a Balaton borítóján a vidám hullámok és piktogramok kellemes Kádár-korszak-nosztalgiát ígérnek. És a könyv lapjain valóban a nyolcvanas évek Magyarországával találkozhatunk. A novellák világát Trabantok, honeckerpapucsok, kőkoptatott farmerek, moncsicsik, a nyugatot mímelő bukszuskerítések díszletezik, és a kánikulában is kötelező rántotthús-szag lengi be. Ám Kiss Noémi most sem köt kompromisszumot, nem szépíti meg az emlékeket. Az elsőre talán idillinek tűnő, Balaton köré szőtt történetek természetesként ábrázolt tragédiákat, traumákat vonultatnak fel, miközben kíméletlen társadalmi körképet festenek.
Kiss Noémi a tőle megszokott módon számos érzékeny, akár tabusított kérdést feszeget. Az író már az elbeszéléskötetében, a Transban is felbukkanó, de főképp a Sovány angyalok című regényében fölvetett problémákhoz tér vissza ezekben a novellákban. Megjelenik az iskolák romlott, eltussolásokkal teli világa, az edzőtáborok visszássága, a szocializmus zártságából elvágyódás, kiútkeresés. A szerző nem retten meg a mélyszegénység aprólékos bemutatásától sem, és többször érinti az alkoholizmust, annak családra gyakorolt hatásait is.
A szövegek központi motívuma a nemi identitásképzés. A Balaton novelláiban ezt a folyamatot elsősorban kora serdülőkorú gyermekek szemszögéből láthatjuk. A természetes szexuális kíváncsiság például a jól ismert üvegezős játék formájában jelenik meg. A történetekben végbemenő identitáskeresés, felfedezés folyamata viszont gyakran kisiklik. Nem szokatlan eset a szexuális visszaélés, kihasználás. Máshol, például a Piócákban, a nemiséghez társított szégyenérzet jár súlyos következményekkel. Miután az anya szerint „a bugyi titok. Koszos, mocskos kis titok”, a kislány mindent megtesz, hogy megszabaduljon a nővé válás jeleitől, például a fanszőrzetétől. LMBTQ-témák is felmerülnek a kötetben. Ilyen például a transzneműség és a melegek helyzete a gulyáskommunizmusban. Az utóbbi társadalmi csoport megítélését és az ebből következő veszélyeket kimondottan találóan sejteti A stég.
Előfordulnak olyan témák, amelyekhez a sokszori visszalátogatás már nem tud újat hozzátenni. Különösen igaz ez a szocializmus sportvilágának (önéletrajzi ihletésű) bemutatására. Néhány történet pedig túlságosan is hasonlít egymásra. Ebből ugyan azt érezhetjük, hogy hőseink esete nem egyedi, de ez helyenként fölöslegesen repetitívvé teszi a kötetet. A legtöbb esetben viszont megéri visszatérni a korábban is érintett territóriumokra. A legtöbb problémakört az eltérő hátterű, főleg serdülői és gyermeki nézőpontok már önmagukban frissé teszik. A szexualitás felfedezése mellett a disszidálás és az elvágyódás is számos új színezetet kap.
Az újrahasználhatóság kétségei mellett felmerül, hogy az érzékeny, súlyos kérdésekből mennyit bír el egy szöveg. Életszerű, hogy egy-egy karakter identitását számos aspektus határozza meg, nem egyetlen probléma foglalkoztatja csupán. De míg az egymásra ható elemeket a Sovány angyalokban fel tudta fejteni az író, a pár oldalas novellákban erre nincs elég tér. Emiatt egy-egy történet túlzsúfolttá válik. Általában maradandóbbak a Balaton azon darabjai, amelyek egyszerre kevesebb megrázó vagy tabutémára koncentrálnak, mint például A stég.
Az érintett kérdéskörök mellett a stílus is jelzi, hogy kétségkívül Kiss Noémi-kötettel van dolgunk. A szerző egyedi, szokatlan, a maga módján mégis sodró erejű hangja kíséri végig a novellákat. A szövegekbe ugyan néha becsúszik egy-egy erőltetettebb, közhelyes szószerkezet (például „a semmi üres tekintete”), a gondos szerkesztéshez összességében nem fér kétség. A csapongó, benyomásszerű, spontán hangulatot a gyors váltások, a széttördelt, mégis egymáshoz precízen illesztett történetdarabkák teremtik meg. A kozmetikázatlan közeget, a szereplők hátterét érzékletesen jellemzik az elvétve fölbukkanó nyersebb megnyilvánulások, például a Piócák „kurva kis picsák” felkiáltása vagy elmélkedése a sirályfosról. Másutt a kegyetlen komikum válik a szövegek javára.
A kötetben az én- és őelbeszélő, a múlt és jelen idő szövegenként, néha pedig egy novellán belül is váltakozik. Az elbeszélésmód így helyenként húsbavágóan élénk, máshol távolról láttatott, elhalványuló emlék benyomását kelti. A nézőpontokkal kísérletezés pedig tovább fokozza a visszatekintés érzetét. A gyermeki szemszögre többször is (például A stégben vagy a Horgok és démonokban) rávetül a felnőtt narrátor tudatosabb perspektívája.
A párhuzamos szemlélés különösen jól működik annak köszönhetően, hogy Kiss Noémi bravúrosan mutatja meg a gyermeki, serdülőkori világérzékelés sajátosságait. A fiatal szereplők saját tapasztalataikat természetesként élik meg. Nem kérdőjelezik meg környezetüknek, a velük történő eseményeknek, szüleik, nagyszüleik, unokatestvéreik, tanáraik bánásmódjának normálisságát. Legtöbbször pusztán örülnek a feléjük irányuló figyelemnek. Az olvasóban és a visszaemlékező narrátorban viszont folyamatosan ott motoszkál, hogy ez így nincs rendben. A gyermekeket gyakran felnőttként kezelik. Nem óvják őket a hulla látványától. Nem játszhatnak gondtalanul, mert pénzt kell kunyerálniuk. Jogokból és döntési lehetőségekből viszont lényegesen kevesebb jut nekik. Ide-oda költöztetik őket, és senki sem kérdezi, ők szeretnének-e disszidálni. Naivitásukat kihasználva akár saját testük felett is elveszthetik az irányítást, majd a szexuális visszaélést apránként feldolgozva próbálják visszaszerezni a kontrollt.
Az írónak viszont nem ez az egyetlen (emlékekkel és nézőponttal való) játék a tarsolyában. A Tornászokban például egy mindentudó elbeszélővel találkozunk. A helyszínek és szereplők sokaságából kialakuló körkép mégis inkább olyan, mintha a sportüdülő közösségének egyik tagja járná végig gondolatban a szomszédságot, és összesítené fejében a pletykákat. Előfordul, hogy több szereplő szemszöge is megjelenik egy-egy novellában. A Fagyban a tanár és az igazgató gondolatai az őelbeszélő távolságtartásával tárulnak fel, a kamasz lány sokkal közelibb perspektívája viszont egyes szám első személyben bontakozik ki. A rajzolóban pedig a hasonmások és az áldozat sorsa és hangja folyik alig szétválaszthatóan egybe.
A Kanálislány krimiszerű eseményei közel hetvenéves nyomozati dokumentumok darabkáiból, vallomásokból, halottkém és elmeorvosi szakértő szakvéleményéből állnak össze. De a halott kislány történetének leválaszthatatlan része lesz a gyilkosságnak a narrátorra gyakorolt hatása. A hajdani halottkém nagypapa meséje utáni gyermekkori rettegés és a felnőtt nő kutatása a nagyszülő esetei után. Így a kanálisban holtan talált kislány összekapcsolja két, teljesen más rendszerváltást megélő nő életét: a hirtelen szocializmusba csöppenő cselédlányét és a szocialista gyermekkorból a demokráciába cseperedő narrátorét.
Nemcsak egy szövegen belül, hanem novellák között is izgalmas párhuzamok születnek egy-egy karakteres szó vagy motívum elegáns újrahasznosításával. A kötet első történetében például az „idegenek” szó még a külföldieket jelöli, pár oldallal később viszont már a piócákat. A pléhkrisztus a Piócákban a szocializmus és a vallásosság magánéletbe is beszivárgó ellentétének jelképe lesz. Míg az anya a párna alá rejtett kereszttel igyekszik megvédeni gyermekét, a lány undorodik a büdös kegytárgytól, hiszen olvasásórán megtanulta, hogy „nincs Isten”. A Horgok és démonokban viszont már a kapitalizmus és a vallás ellentétét képviseli ugyanaz a kereszt. A vasfüggönyön túlra disszidálva értékesítési tanácsadóvá váló katolikus pap állapítja meg, hogy „azért az új autónak jobb illata van, mint a pléhkrisztusoknak”.
A szövegeket így nem csupán a Balaton és a körbejárt témák kovácsolják egységbe, hanem a felsorakoztatott emlékek is párbeszédbe lépnek egymással. Ezt a társalgást erősíti fel, hogy a szereplők is gyakran újra felbukkannak. A Piócák szereplői később egy megjegyzés erejéig törölközőt csennek a háttérben. A (szintén önéletrajzi ihletésű) halottkém nagypapa több novella központi figurája. Az elbeszélő is több történetben feltehetően azonos, a nagypapás emlékek felidézője például A fagyban Anikó nevű barátnőjének vívódásait mutatja be.
Így a kötet egy tragédiákkal és hallgatásokkal teli, korszakokat összemosó, zárt világgá olvad össze. Ennek a világnak a központjában a szocializmus utolsó évtizedének fojtott feszültsége, kiutat és identitást kereső, esendő alakjai állnak. A korántsem idilli időszak emlékei pedig egy másik politikai érán és életkorban is nyomot hagynak. Ugyanilyen csendesen, a háttérben motoszkálva kísérik és kísértik az olvasót a Balaton gyakran kényelmetlen történetei a kötet elolvasása után is.
Vissza a tetejére