Tükör, ablak és távcső (Tóth Krisztina: Fehér farkas)
Tóth Krisztina: Fehér farkas. Magvető Kiadó, Bp., 2019
Tóth Krisztina legújabb prózakötete, a Fehér farkas ideális olvasmány a metrón, villamoson, helyi járatú buszon zötykölődéshez. A rövidke, öt-tizenhárom oldalas novelláknak pár megálló alatt a végére lehet érni – a szövegek töménysége és hasonlósága miatt a kötet kis dózisban fogyasztása javalt. A könyvből felpillantva a Fehér farkas szereplőit láthatjuk magunk körül: a gyakran városi, hétköznapi karaktereket, akiknek az életébe pár pillanatra belekukkantunk, és ennek alapján próbáljuk kitalálni, milyen is lehet a sorsuk, merre járnak a gondolataik. A kötet olyan szociális érzékenységgel és kíváncsisággal teszi ezt, amilyen Tóth Krisztina korábbi prózáit (például a Párducpompát és az Akváriumot) is jellemzi.
A nyitó novella, A lift használati utasításként vagy kulisszatitokként a kötet egészére jellemző szemlélődést mutatja be. A munkába igyekvő elbeszélő egy zokogó nő miatt nem jut be a liftbe, és az apró kellemetlenség, a magassarkúban lépcsőzés után egész nap azt találgatja, hogy mi lehetett a sírógörcs oka, mi lehet a nő története. Eközben saját emlékeit vetíti az eseményekre. Az viszont sem benne, sem a bajuszosnak képzelt felső szomszédban nem merül fel, hogy őszintén rákérdezzen, mi lehet a baj, netán segíthet-e.
A kötet többi darabja is egy-egy liftben, megállóban vagy kocsiablakból kiszúrt arc, jelenet, galériában kiállított festmény mögé szőtt történet. A szemlélő főként elesett, mélyponton lévő karaktereket (többségében nőket) lát, akik magányosan küzdenek a jelen vagy a múlt árnyaival. A futólagos utcai találkozást idézve a novellák hőseiből is csak néhány képsort, egy-egy meghatározó belső monológot mutat be a könyv. Az épp felszakadó sebekből általában csak töredékek sejlenek fel, az események folytatását csupán találgatni tudjuk.
A traumák néha inkább csak apró kellemetlenségek, mint például a nagyvárosi létre jellemzően a privát szférát megsértő vevők akadékoskodása, akik lakásnézőbe érkeztek. Túlsúlyban vannak viszont a nehezebb, megrázóbb témák, gyermekek elvesztése, a szekus múlt. A kötet első felében szinte csak a szexuális visszaélések különböző formáival, szélsőséges megalázottsággal, kiszolgáltatottsággal találkozunk. De a gyakran ismétlődő, egy csokorban elhelyezett, egyre súlyosbodó szenvedéstörténetek lassan kioltják egymást, elvárássá válnak, így veszítenek megrázó erejükből.
A történetek csúcspontjának túlzott előkészítése, a néhol kiszámítható, olykor klisés fordulatok (mint például a megcsalások sorozata) tovább gyengítik a szöveghatást. A Sárga flakonban a név helyett szín alapján emlegetett tisztítószerek sokadszori tematizálása kevés kétséget hagy a zárlat felől, hasonlóképpen egyértelmű a Hintában a férj érdeklődése az albérlő iránt. A cselekmény előrevetítése néhol a főhős tagadását érzékelteti, azt a benyomást kelti, hogy a szereplőn kívül mindenkinek egyértelmű, mi folyik az életében. Máshol ígéretes, szemléletesen ábrázolt emberi viszonyokat áldoz fel az író a meghökkentés oltárán (mint például a Túlpartban).
Pedig pont ezek a helyenként veszni hagyott, kevésbé harsány, de korántsem súlytalan szövegrészek adják a novellák értékét. Ilyenkor apró mozzanatokból, jelentéktelennek tűnő megjegyzésekből bomlanak ki a szereplők érzései, viszonyulásuk más emberekhez, az élethez, a múlthoz, megmutatkoznak a bennük munkáló feldolgozási és túlélési mechanizmusok. Így lesz A bal oldali szék a Fehér farkas egyik legkiemelkedőbb darabja. Egy kemóra járó fiatalember gondolatfolyamából tagadással kevert életigenlés bontakozik ki, helyenként üdítő öniróniával fűszerezve. (Talán a szöveg egészének kifejezőerejében bízva lehetne ez a monológ pár mondattal rövidebb.) Szerencsére a többi szövegbe is keverednek hasonlóan érzékletes, az emberi reakciókat átérezhetően bemutató leírások. Hatásvadászat nélkül is meghökkentő a gyermekkorában molesztált nő haragja azokkal szemben, akik megúszták a zaklatást. Hiteles a válás után a lakást fáradhatatlanul átrendező nő alakja, vagy a Hintában a figyelmetlen, automatikus mozdulatokba rejtett, összeomló élet.
Ezekhez a részekhez viszont gyakran suta leírásokon át vezet az út. Ez fokozottan igaz a szexjelenetekre, attól függetlenül, hogy szenvtelenek, mint a Fehér farkas című novella untig ismételt előrehajlásai és sliccfelhúzásai vagy a szenvedélyes, „hústépő” csókolózások. A szövegek rövidségük miatt kevés teret hagynak a jellemábrázolásra is, és ezt gyakran erőltetett képek és jelzők igyekeznek kompenzálni. Például az Öltözz feketébe! festőjének „szeme üresen, kéken világított, mintha egy husky bámulna ki az arcából”, őrülete „billenékeny pszeudotérbe” taszítja. A Fehér farkas címadó állatát is hasonló bemutatáson keresztül ismerhetjük meg: „Kiállnak a bordái, pont, mint a lánynak. A szeme pedig világos és üres, mintha át lehetne nézni rajta valahova távolra. Hideg tejüveg távcső.” Az ehhez hasonló ábrázolást megúszó mellékszereplők gyakran sztereotipikusak maradnak. A gyerekeket, kamaszokat csak az okostelefon és a tablet érdekli, a konfliktusaikat rendezni képtelen pár biztos, hogy méregdrága márkaboltokból rendezi be a lakást.
A karakterek jellemének, hangulatának megismeréséhez sokkal hatásosabban járul hozzá a novellák kidolgozott szubjektív tere. A szinte tapintható, szagolható épületek, tárgyak, állatok legtöbbször egy-egy szereplő lelkivilágának kivetülései, vagy egy sorsfordító tragédia szimbólumai. A lakások veszik fel a legtöbb alakot: a fáradhatatlanul kutatott panelszoba egy megváltoztathatatlan emlékkel olvad egybe, máshol a lakás a privát szféra megsértésének helyszíne lesz, vagy épp egy elbitorolt élet megtestesülése. A főként szabad ég alatt látott szereplőknek (így a Borjú és a Fehér farkas főhősének) jut a legkevesebb kapaszkodó. Máshol a reflektorfénybe kerülő tárgy egy kapcsolat változásait sűríti magába. Az oxidálódott csatra, puhaságra, belső rekeszekre pontosan ábrázolt marokkói táska a múltbeli szép emlékek, az árulás és az egyik fél új, ismeretlen életének hordozója. A tükörben a férj és feleség közötti konfliktus abban csúcsosodik ki, hogy eltérő érzelmeket vetítenek ki ugyanarra a tárgyra, ellentétes jelentéssel ruházzák fel azt.
A belső világot általában kifejezően tükröző terek, tárgyak hatását csökkentik a helyenként túl direkt megoldások. A marokkói táskából például visszavett „sötét csomag” lesz, ami „pont akkora, hogy beleférne egy halott csecsemő”. A több szempontból a kötet használati utasításának tekinthető első novella a környezet szubjektivitását is fölöslegesen egyértelműsíti, mintha nem bízna a használt eszközök hatásosságában: „Kilépek én is az utcára, a világba, átmegyek busszal egy másik kerületbe. A külső helyváltoztatás azonban nincs szinkronban a belsővel, gondolataim a lépcsőházban rekednek, a kopott bejárati kapu mögött.” Az épületek sokszínű használata mellett a változó időjárással, például az eleredő esővel, szakadni kezdő hóval jelzett érzelmi hullámzások pedig elhasznált, átgondolatlan megoldásként hatnak.
Az érzelmeket megtestesítő környezetleírások viszont jól megférnek a kulturális közeg érzékeltetésével. A történetek nagyrészt az elmúlt pár évtizedben, valahol Magyarországon játszódnak. A szereplők legtöbbször Budapest utcáit róják, vagy épp innen próbálnak menekülni, néha a Balaton-parton kötnek ki, de egy történet erejéig felbukkan a tanyavilág is. Általában a szövegegységbe belesimuló utalásokból épp elegendő pontossággal kikövetkeztethető, hogy mikor és hol járunk éppen. (Ez alól talán csak a Hírhozó a kivétel, amiben a látszólag mai Budapest tipikus képei vonulnak fel, majd egy gyorsan odavetett, természetellenesen ható mondatból a novella felénél derül ki, hogy a történet akkor játszódik, amikor még nem voltak mobiltelefonok.) Gyakran az okostelefonok és tabletek jelzik a modernséget. A Borjúban például a tornacipő és a rágógumi említése sejteti, hogy aktuálisabb a történet, mint azt hinni szeretnénk. A nő, aki nem törölte le az apját című novellában pár mondatból a szocialista lakótelep hamisítatlan világa rajzolódik ki kék és piros iskolástul.
Így hangulatában elüt a kötet többi szövegétől a XVIII. századba visszarepítő, Jan Kupecký-festmény inspirálta záró novella, hiszen a hasonló kulturális közeg a szövegek stílusa és témaválasztása mellett fontos egységteremtő elem. A kötet egységét hivatott megteremteni az is, hogy a novellák véletlenszerű asszociációs láncként rendeződnek sorba. Az első novella lépcsőházában felmerül a régóta tervezett költözés lehetősége, így a második és harmadik szövegben már lakásnézés folyik. A negyedik történet nagy valószínűséggel az előző kiegészítése, ahonnan a gyász, temetés vezet tovább, majd a szexuális kihasználáson túl a fekete szín lesz a kapocs. A tanyavilágot az állatkert, az állatok szerepe köti az azt megelőző pesti kisprózához. Ezek a laza kapcsolódási pontok nemcsak izgalmas adalékként szolgálnak, de kiemelik, felerősítik a novellákra jellemző benyomásosságot, a gondolatfolyamokat, belső monológokat, a környezet szubjektívvé válását, mindazt, ami elsősorban a kötet varázsát adja.
Így a Fehér farkas az emberi gondolkodásmód érzékeny és érzékenyítő körképe lesz, főleg akkor, amikor nem minden erővel és eszközzel megdöbbenteni, hanem csak láttatni akar.
Vissza a tetejére