Pénteki párbeszédek (Szöllősi Mátyás: Illegál)
Szöllősi Mátyás: Illegál. Helikon Kiadó, Bp., 2020
Szöllősi Mátyás harmadik prózakötete, az Illegál a „Két pénteki történet” alcímet vagy épp műfajmegjelölést kapta, ami pontosan jelzi, mire számíthatunk. A kötetet alkotó kisregények egy-egy estényi befektetéssel könnyen olvashatók. Mindkét történet a hét utolsó munkanapján, pár óra alatt bontakozik ki, miközben elénk tárul egy részletesen elmesélt, rövid múltbéli esemény is. A szövegek az elbeszélők önismereti kalandozásaivá avanzsálnak, amelyek fontos párkapcsolati felismerésekhez vezetnek. Így hangulatuk, egy átlag péntek estéhez hasonlóan, a munka világából a személyes tér felé mozdít el.
A kötet a hosszabbik kisregénnyel, a Vendégjátékkal kezdődik, ami egy párkapcsolat, család és a munka között bajosan egyensúlyozó, középharmincas ügyvéd konfliktusait, vívódásait mutatja be. Már az első pár oldalon frappáns gyorsasággal indul el néhány ígéretes és sejtelmes történetszál: a magánéletet semmibe vevő főnök, az apa betegsége, a szülő-gyermek viszony, egy rejtélyekkel teli, viharos párkapcsolat és egy felderítendő gyilkossági ügy. Jól érzékelteti az ügyvéd életvitelét, hogy ezeknek a szálaknak fél napban és alig több, mint száznegyven oldalon kell kibontakozniuk, úgy, hogy egy abszurd balesetnyi kitérővel még a cselekmény késleltetését is felvállalja a szöveg. Bár néhány elem háttérbe szorul, ezeket a szálakat mégis sikerül összefűzni.
A történet fókuszába végül a gyilkossági ügy feltárása kerül. A kisregény majdnem kétharmadát a gyanúsított és az ügyvéd közötti párbeszéd tölti ki, aminek során felfejtődnek a múlt éjszaka eseményei. A fiatal védenc sokban emlékeztet a főhősre: érzékeny, empatikus, jó megfigyelő. Mindkettőjüket taszítja a politikai elit világa. Ebbe az ügyvéd számára születésétől fogva természetes közegbe a gyilkossággal vádolt zongorista kívülállóként érkezik a maga robbanékonyságával. Az ügyvéd az ő szemén keresztül reflektálhat a családjához fűződő viszonyára, a tőlük kapott értékrendre, a saját párkapcsolatára, míg végül egyre tisztábban látja, hogy ki és mi az igazán fontos számára.
A feleilyen hosszú címadó kisregény hasonló témákat feszeget, mégis más szemszögből járja körül a párkapcsolati problémákat és a felnőttkori énkeresés kérdését. A házassági és munkahelyi kiégéssel küzdő elbeszélő az irodából hazaindulva belefut egy régi ismerősbe. Ennek köszönhetően a kocsmaasztal mellett elkezdődhet a múlt egy olyan szegletének felidézése, amelyet a főhős aktuális életének szereplői, köztük a felesége, nem is ismernek. Az előző szöveghez hasonlóan a jelen történéseibe, a beszélgetésbe egy korábbi esemény részletes felidézése ékelődik. Itt azonban nemcsak egy éjszakányit ugrunk az időben, hanem huszonkét évet, egy feszültséggel és flow-élménnyel teli graffitifestős éjszakáig és annak következményéig.
A két kisregényt így nem csak pénteki hangulata és a jelenbe ágyazott rövid, ám részletesen megrajzolt múltbéli esemény rendezi egy kötetté. A történetek ugyan nem kapcsolódnak egymáshoz, de a fiatal felnőtt státuszt már elhagyó, a környezetük szerint a családalapítással megcsúszott férfiak nehézségeibe engednek betekintést. A főhősök problémái nehezen körvonalazódnak, inkább lappangó feszültségként jelentkeznek. Egészen az ominózus péntek estékig, amikor a hétköznapi rohanásból kissé kizökkenve sikerül más nézőpontból figyelniük saját életüket.
Az érintett témák, az elbeszélésmód és a nyelvezet is egységbe kovácsolja az Illegál két kisregényét. Szöllősi Mátyástól nem szokatlan módon aktuális eseményekre utalások, társadalmi problémák és szociális kérdések szövik át a történeteket. Ezek néhol csak kikacsintások, mint a rádió híradójában említett „Kínában tomboló vírusjárvány” vagy egy hosszú bekezdésnyi Index-címlap-szemle.
A korrupció, a politikai elit túlkapásai, a bűntények eltussolása és a rasszizmus viszont reflektorfénybe kerül a Vendégjátékban. A roma származású zongorista aprólékos beszámolójának köszönhetően már-már a bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy hogyan bánik egy államtitkár és társasága a kiszolgáló személyzettel. A rendezvényt áthatják a nőket tárgyiasító és a cigányságot lenéző megjegyzések, hatalmi visszaélések, amik felett mindenki igyekszik szemet hunyni. És bár a szereplők fiktívek, a narratívából kicseng az ,,annyit érsz, amennyid van” elvének működése. Érzékletes az őszinte megdöbbenés, amikor egy önérzeti probléma pénzzel nem tussolható el. Az elbeszélésmód pedig kellőképpen tudja fokozni a feszültséget ahhoz, hogy úgy érezzük, nincs is annál természetesebb, mint hogy az este végére elpattan a húr.
Ezek a kérdések visszaköszönnek az Illegálban is, de kevésbé kiforrott formában. A politikai játszmák, a korrupció egy rövid utalásban bukkan fel. Az elbeszélő úgy gondolja, hogy egy esetleges kormányváltás katasztrofális hatással lehet az őt foglalkoztató vállalatra. A faji előítéletek már egy egész fejezeten keresztül buggyannak elő egy háttérzajként szolgáló snookerközvetítés apropóján. A tehetséges angol egy hongkongi versenyzővel csap össze, és a szórakozóhely népe nem épp fennkölt eszmefuttatásba kezd arról, hogy van-e helye „a kis sárga, kínai görénynek” ebben a fehér sportban. A jelenet megmutatja ugyan a főhős távolságát ettől az egykor megszokott közegtől, de hosszadalmassá nyúlik, miközben nem kapcsolódik szervesen a kisregény egészéhez. Így a Vendégjáték témafelvetéséhez képest suta ürügyül szolgál a rasszizmustól való elhatárolódásra.
Az esetenként mesterkélt történetszálak a Vendégjátékot sem kerülik el teljesen. Ilyen például az ügyvéd Down-szindrómás unokaöccséé. A hozzá fűződő viszony enyhén árnyalja a főhős karakterét, megmutatja empatikusságát. Összességében mégis olyan hatást kelt, mintha az író szeretné megfűszerezni a kötetet még egy érzékeny témával, azt talán túlontúl glorifikálva: „Imádom Bencét, Anna nagyobbik fiát, aki egészen különleges érzelmi szinten létezik, és olyan tisztaság lakozik benne, amit az időnként jelentkező dühkitörései is csak még inkább igazolnak.”
Előfordul, hogy a tudatfolyamot is egy-egy valószínűtlen, erőltetetten sorsszerű fordulat gördíti tovább, vagy szolgáltat lehetőséget egy-egy hangsúlyos gondolat kimondásához. Ilyen például az ügyvéd karakteridegen következetlensége is. Konzekvensen sértettként beszél a halottról, mígnem egyszer indokolatlanul áttér az „áldozat” megnevezésre. Ezzel majdnem elveszíti védence nehéz munkával és átgondolt kommunikációval elnyert bizalmát. Cserébe megfogalmazódhat az a felvetés, hogy nem feltétlenül a halott az áldozat, illetve felszínre törhet a vádlott temperamentuma.
A következetlenségeket a Vendégjáték záró fordulata ugyan valamelyest feloldja, de ez nem feltétlenül válik a szöveg előnyére. A csavarnak köszönhetően az ügyvéd belső útja hangsúlyosabbá válik, és egy pluszcsattanót kapunk a krimire jellemző apró utalásokkal felépített kifejlet után. A megdöbbentésre túl sokszor használt elem viszont óhatatlanul is klisészerűen hat. Főleg úgy, hogy a történet elejének átalakított megismétlését is beveti az író, némi misztikus felhanggal fűszerezve.
Összességében mégis a Vendégjáték tekinthető a fegyelmezettebb, jobban felépített szövegnek. Mindkét kisregényre jellemző a Szöllősi Mátyás védjegyét adó aprólékos környezetleírás, az érzetek részletekbe menő megörökítése az egyes szám első személyű elbeszélésen keresztül. A Vendégjátékban ezzel a stíluseszközzel tudatosabban él az író. A részletes megfigyelés itt egy bűnügyekkel foglalkozó ügyvéd sajátja, aki emberismeretét átgondoltan használja, szavait megválogatja, hogy ügyfele bizalmát elnyerje, az ügyet előmozdítsa.
Az Illegálban a múlt történéseinek is sikeres aláfestése a környezet már-már állóképszerű megörökítése. A graffitizés életérzésének része a terep feltérképezése, az átható festékszag, az alkotás minden színfoltjának emlékezetbe vésése, a menekülés izgalmában kimerevedő pillanat, a kalandos éjjel utáni elcsigázottság a forró pusztaságban. Ezzel szemben a jelenben a környezet megfigyelése gyakran nem terjed túl az eső és pára sokadszori rögzítésén. Fontos mozzanatok, például a párkapcsolati problémák megosztása és az eközben bekövetkező megkönnyebbülés is csupán vázlatosan van ábrázolva. Emiatt a keretet adó baráti beszélgetés helyenként töltelékszöveg hatását kelti. Mintha egyes jelenetek csak azért kerültek volna a kisregénybe, hogy megőrizzék a jelen és a múlt fejezeteinek precíz váltakozását.
A nyelvhasználatot tekintve is átgondoltabb a Vendégjáték. A kihallgatóteremben a jelenethez illeszkedve kerül elő a kimért jogi szóhasználat. A zenész és az ügyvédje közötti párbeszéd elején ugyan nehézkes a vádlott zaklatottságának megjelenítése: az elbeszélő konstatálja, hogy védence összeszedetlenül mesél, pedig a történtek felidézése precíz, lineáris és logikus. Egy idő után viszont szépen ment a szöveg, az érzelmi töltöttség növekedésével az időrendiség fel-felborul, kuszálódnak az események.
Az elbeszélők stílusától és személyiségétől idegen, túlzóan választékos, esetenként modoros mondatokból is lényegesen kevesebb maradt a Vendégjátékban, mint az Illegálban. Azért ez a kisregény sem mentes teljesen a főszereplő tudatfolyamába nem teljesen illő megfogalmazásmódtól. Ilyen például a rák leírása: „Alattomos csápjaival ez az újra-újraéledő rémség szinte az összes szervét beszőtte már, de apám idővel mindig minden idegenséget lefejt magáról…” Vagy a veszekedések felidézése: „újra egymás képébe toljuk a sértettségünk görcseit.” Az Illegálban hasonlóan idegenül hat többek között ez a környezetleírás: „szembetűnő helyeken visított egy-egy elcseszett, igénytelen krómrajz.”
Ezekért a mondatokért mindkét kisregényben kárpótol egy-egy elegánsan sűrítő, a szöveg egységébe simuló megállapítás. A Vendégjáték egyik tételmondata egy félvállról odavetett megjegyzés: „azon töprengek, mennyire érzékeny, és milyen jó megfigyelő a srác, és hogy ezt a két tulajdonságot egyszerre jól kezelni nem egy könnyű feladat.” Az Illegálban hasonlóan könnyed és a közeghez illő, ahogy a szereplők egyéniségét az általuk felfestett betűk stílusán keresztül ismerhetjük meg. De jól működnek a feleség stratégikusan elhelyezett nyaggató(nak tűnő) üzenetei is.
Ezeknek a mondatoknak és a szövegek ívének köszönhetően a kötet a felnőttlét érzékletes manifesztuma lesz. Megérezzük, hogy a prioritások hogyan homályosodnak el észrevétlenül a tennivalók, a problémák és a napi rutin monotonitása miatt. A hatalmas megvilágosodások helyett már csak az apró felismerések maradnak, és ezekhez is ki kell zökkeni a megszokott nézőpontból. Mindeközben felmerülnek olyan kérdések, hogy elérhető-e, el kell-e érnünk ebben az élethelyzetben a kamaszkori flow-élményt.
Vissza a tetejére