Dal a Rokkantakhoz

Rokkantjai egy vélt életnek,
Akad „ép” s értő társatok?
Teremtő Isten szép világán
Nehéz az Emberlét rajtatok.

Sújtó szánalom, gőg, megvetés,
Ájult hitetek segítsen,
Elfogadva a plusz-szenvedést,
Bennetek erősebb az Isten.

Érzés-szemetek, lesajnálás,
Csupán csak csipetnyi derű,
Valljátok mégis, lesz még más az Ember,
S győztes az Élet és nagyszerű.

Hangtalan ország

Hangtalan országba tévedtem én,
ahol minden hangtalan volt,
minden hangtalan, de nem csak kívül:
csontig, velőig hangtalan,
hangtalan,
hangtalan, hangtalan, hangtalan.
Hangtalan ég és hangtalan föld,
hangtalan színek, hangtalan gyász,
hangtalan vihar, villámcsapás,
hangtalan gyilok, hangtalan kéj,
köszörűn hangtalan sikoltó kés és
szirénaszó és jégrianás:
ezer veszély, hangtalan leső,
hangtalan szív, hangtalan velő,
hangtalan virágok, hangtalan ág,
hangtalan élet, hangtalan halál,
hangtalan, hangtalan, hangtalan világ.
Turbóztass motort, bömböltess gépet,
békéd mímelve mosolyogj szépen:
Értelem-borotvaélen
egyensúlyoz a Minden
és a Semmi.
Ennyi.
Mindig csak adva, soha nem kapva
képzeled egyre a hangot és az
még hangtalanabbul árad, ömöl.
Mást mond a hallás vendég-máza:
nem hang szüli a hangtalanságot
nem:
hangtalan az anyag rejtett lelke,
jaj,
hangtalan, hangtalan, hangtalan.

Jelnyelvi tolmács

                         Hamerszki Erikának

Mint aki templomba tér be...

Az ünnepélyes csendben figyelve
mélyen átéli: minden szavaknál
szebben felzeng lelkében a zsoltár.

Mint aki templomba tér be...
Térd, s főt hajtani oltár elébe.
Szent feladattal: tettre váltja vágyát,
nem hétköznapit, egy égő gyertyát
kezébe véve, lassan elindul,
hogy a csenden át, falakon, ajtón túl,
óvó kezével védve a lángot,
a fényes Napnak felmutassa: ím,
testvér világod!

Mint aki templomba tér be.

A Tiszánál

A Tisza felett ballag már a hold,
Arra, amerre vonul a folyó.

Kanyarban füzes, kikötött hajók,
Ártérben víkendházak, nyaralók.

Neonfényben a Csónakház ragyog,
Elpihentek a kajak-kenusok.

A Torkolatnál Damjanich-szobor,
Győztes hadúr volt itt valamikor.

Sötéten mered, csillagokba tolva
A Vártorony s a Vártemplom tornya.

A Tisza folyik: múlt, jövő, jelen,
Ezüst szalagon ring a végtelen.

Meddő órán

Sokan vagyok.
Nagyon.
Akiknek írok.
Hagyom.
Semmi cifraság az asztalomon.
Laptopom monitorján gondolatom,
Sötét végzetfény, akárcsak én.
Én. Én.
Hatmilliárd magány a földtekén.