Elhangzott Magyarkanizsán 2006. december 20-án a Nagy József Regionális Kreatív Műhely megnyitásakor.

Nagy Józsefet mindig is csodáltam. Vele ellentétben a művészek többsége egyszerűen taktikus és számító. A mindig jelenlevő taktika, illetve hazugság helyett ő őszinteséget nyújt. Az őszinteség pedig nélkülözhetetlen, még akkor is, ha téves. Ő ezért messze megelőzi a ma ismert színházat, sőt a kritikát is, még ha az drótkötélen jár is. A mai merkantilis, globális világban ő egy olyan valamit képvisel, aminek már nincs neve, mert a világ elfelejtette azokat a szavakat és paramétereket, amelyeket az igazságra használnak.

Sőt, ő még a csodálaton is felül áll. Állandóan azt érzem, hogy a csodálatom megsérthetné. Valamiféle bibliai lény ő. Az utolsó lovag, aki a rejtett veszteséget kutatja. Valószínűleg ilyenek voltak az első szentek is, az apostolok, akik előtt feltárulkozott az igazság, amit aztán szüntelenül és egyszerűen hirdetniük kellett csupán.

Nem tudom, hogyan lehet őt nem szeretni és nem hinni neki. Arra emlékeztet bennünket, hogy milyenek lehettünk volna, vagy milyenek lehetnénk, ha valaha megérkeznénk. Ő az én legnagyobb vigaszom, én már egyedül csak őt értem. Az ő utolsó tájképei(1) az én utolsó kapcsom nemcsak a színházhoz, hanem, ha szabad ilyet mondani, az élet központjához is. Ő ezt az utolsó tájképet, amit az összes lehetséges helyre kiírt, végül önmagára is ráírja, ami egyébként mindig is a bőre alá volt tetoválva, mint egy szent engram. Mint egy nem tudatosított fizikai fájdalom, az izomműködés memorizált formája. És ekképp világos számomra, hogy ez a legkisebb egysége az emlékezésnek az én bőröm alá is be van írva, csakhogy én nem látom magamtól és a taktikázásaimtól.

Eljön a nap, amikor ő, Jóska valamit megérint, és az újra megkapja majd saját nevét és értelmét, és akkor az egész civilizációnk újjá fog születni. Emlékeinket a teljes tudatosságig fogja elvezetni. Addig is előadásai arra a vándorra fognak emlékeztetni bennünket, aki az éjszaka közepén bátran fütyül és énekel a sűrű sötét erdőben, hogy ezáltal bátorságot merítsen és eloszlassa félelmét.

Mostantól a botrányok tudományos előidézésére Nagy Józsefnek saját színházi épület áll rendelkezésére. Mégpedig a Tisza mellett, élete központjában, a földkerekség piciny darabján, melynek mindent köszönhet. Itt fogja ő összerakni és szétszedni saját óriási intellektuális játékszereit a maga csendes módján. Itt lesz ő boldog. Én pedig eljövök majd, és megnézem.

Fordította: Francia Gyula