Eső - irodalmi lap impresszum

Szép Szó Tár

Anyanyelv

Nyelve nemcsak az
embereknek van,
hanem a népeknek is.
Úgy hívják,
hogy anyanyelv,
és mindenkinek
csak egy van belőle.

Anyának is.

 

Álom

Álmomban
anya kislány volt,
és ugyanúgy játszott velem,
mint ahogy mostanában
az Emese szokott.

Reggel, amikor elmeséltem neki,
azt mondta, hogy gyerekkorában
ő is álmodott ilyet,
és még ma is emlékszik rá,
és szerinte felnőttkoromban
én is emlékezni fogok
erre az álmomra,
mert az igazi gyerekek
nem felejtik el az álmaikat
még felnőttkorukban sem.

 

Csuszoda

Ma ősz volt,
holnap tél lesz,
holnapután tavasz,
aztán pedig jön a nyár:
kimegyünk a strandra,
bemegyünk az uszodába,
és lecsúszunk a csuszodán.

 

Erdő

A nagyi élete olyan, mint egy erdő:
bármerre el lehet benne kalandozni,
és mégse tévedünk el, mert
a nagyi már fejből tudja az egész életét.

 

Has

Emese hasa tulajdonképpen
hasonlít az én hasamhoz,
csak neki két köldöke van:
a felső ugyanott, mint az enyém,
az alsó pedig kicsit lejjebb,
pontosan ott, ahol a normális
gyerekeknek a fütyijük van.

 

Léggömbök

Tegnap hat léggömböt vettünk,
négy pirosat meg két kéket,
és az ágyam fölé
kötöttük őket éjszakára.

A négy piros jól aludt,
de a két kék nem aludt
egy szemernyit se,
ezért reggelre
teljesen leengedtek
a fáradtságtól.

 

Lyuk

A lyuk olyan,
hogy csak formája van,
tartalma nincsen.
Legfeljebb levegő van benne.

 

Puszilózás

Reggel átmentem
a másik szobába,
ahová anya mindig elbújik
puszilózni apával.
Amikor megláttam őket,
nevettem rajtuk,
és elszaladtam,
mert mindig nevetek rajtuk
és elszaladok,
amikor puszilóznak.

Délelőtt az óvodában
elmeséltem Emesének,
aztán gyorsan
mi is elbújtunk puszilózni,
csak akkor én
nem szaladtam el,
és nem is nevettem,
mert majdnem olyan jó volt,
mint amikor csiklandoznak.

 

Szerelem

A szerelemben
pont annyi az e betű,
mint az Emesében,
mert a szerelemben
benne van az Emese,
az Emesében pedig
benne van a szerelem.

 

Szó

Sokszor annyit beszélek,
hogy estére teljesen kifogynak
a szavak a számból.
Hiába is keresem őket,
nincs már belőlük egy se.
Szavak nélkül pedig
a többiek sehogy se tudják kitalálni,
hogy mi a bajom.

 

Tár

Ha kivesszük
a könyvtárból a könyveket,
a magtárból a magokat,
a ruhatárból a ruhákat,
akkor mindenütt
csak az üres tár marad.

De ha az üres tárba,
mint egy raktárba,
visszatesszük a szavakat,
és ott beleltározzuk őket szépen,
egymás után,
mint ahogy a napok állnak
a naptárban,
akkor már készen is áll a szótár.

Vissza a tetejére