(„Hurtán-metyén hötty, kapricse od’vetem”)

I Berzsenyi

Hogy szerettem leszedni a kismosást!
A konyhai fregolin alsógatyák,

Zsebkendők lógtak, trikók, pizsa-
manadrágok, zoknik és a többi:

(JOBB VOLT EZ ÍGY, MINT SATNYA TALÁLKOZÁS)

És én, magányos délutánjaimon
Nekiláttam, hogy nemcsak lavórokban

Öblítek alsógatyát, trikót,
Ily furcsa módon, mint itt a ritmus,

(JOBB VOLT EZ ÍGY, MINT GYATRA BESZÉLGETÉS)

Kicsit összevissza, mosószer nél-
kül... mosószer nélkül csinálod, kér-

di feleségem, jó, de kedvenc
Trikóim, zsebkendőim, gatyáim,

(JOBB, MINT REMÉNY, MINT RONCS TÖREKVÉS)

Pizsamáim hadd legyenek gyorsan tisz-
ták nekem, a sparheton nem főzök,

Nincs meleg, mint mikor felesé-
gem itthon van, s főz, például,

(BÁRMI, HA EMBERI, JOBB CSAK ANNÁL)

Minden gyorsabban szárad, nem, nekem
Jó, hogy lassabban, a zsebkendőket

A fürdőszobában, ahol lavórok-
ban áznak, meleg vízben végül,

(JOBB VOLT EZ ÍGY, MINT SATNYA

REMÉNYKEDÉS)

Gusztusosabb úgy kiszedni a lavórból ezt,
Ráállítani a padlókefét a kád szélére,

Arra meg az autógejzerre
Aggatni pizsamagatyát,

(JOBB VOLT EZ ÍGY, MINT GYATRA TÖREK,

S MI VÁGY)

Alsógatyát, összevissza, mint itt a
Ritmus, trikókat, fehér trikóim rég

Kovászkoszosak, Szpéró madárkám
Harminc éve tojta le az elsőt,

(JOBB, MINT BESZÉD, MIT, NÉMASÁG, JOBB)

Van, amelyik igen rongyos, van, amelyik szét is
Szakadt, azt felmosórongynak használjuk,

A nagyja víz a fürdőszobában
Kicsorog belőlük, aztán

(BÁRMI, HA OLTJA, HA SZÍTJA EGYMÁST)

Viszem mindet a konyhai fregolira, ma,
Ha fürgén nekilátok, a lavórokba be-

dobálok mindent, naponta öt-hat
Darabot kell öblíteni, „mosni”,

(JOBB VOLT EZ ÍGY, MINT BÁRMI, HA BÁRMI MÁR)

És felhajigálni a konyhai fregolira,
„Teregetni”, így, s ahogy megszáradtak,

A szűkös szekrény polcaira berakni,
Már ha nem ezt a pizsamagatyát

(JOBB, MINT MI PÁLYA S BÉRE, A FITTYES ÉG)

Veszem fel este, ha nem ezzel a zsebkendővel
Váltom le kínai nadrágomban a koszosat,

És a többi. A szűkös szekrényben
A téli holmi, sok felesleges holmi

(JOBB, MINT A SZOTYKOS FÖLD, S HA KALÁSZA,

BÁR)

Mellé, sok felesleges nyári holmi mellé,
Mert mit hordok, három váltás trikót utcára,

Hármat itthonra, „fehéreket”,
Fehér atlétanadrágot az alsókon,

(JOBB, MINT SALÁTABÁR, ZENÉS HELY)

Mit hordok én, külön koporsóban
Kell eltemetni, mit helyettem lehet eltemetni

Ingem, pulóverem sokaságát, fehérneműimet,
Zoknit, kesztyűt, övet, csíptetőt,

(JOBB, MINT HA ZÖKKEN S KÉL A RITMUS)

Nyakkendőket, zakókat, a három kínait hordom csak,
Hova járok én, hét-nyolc pantallót, ill. kord-

gatyát. De mindezt, a kismosás leszedését,
A begyömöszölést a szekrénybe

(JOBB, HA LONDON, PÁRIZS, AKÁRMI TÁJ)

Azért csináltam olyan hittel, lelkesedéssel,
Szinte szexmániákusi evidenciával,

Hiszen ezekből a sokszor szarosnak
Megmaradt izéből, nem garantáltan

(JOBB, MERT TOTYIMMAL VOLTAM ILYESMIKÉPP)

Takonytalanított izékkel stb. – semmi konkrét
Élethelyzetben nem veszek részt,

Szinte csak képzelem: ezek valakinek a göncei,
Ezekbe a zsebkendőkbe valaki orrot fúj,

(Ő NAGY BIZONYSÁG, TELJ EVIDENCIA)

Ezeket a gátyókat váltja, szinte, ah, csak képzelem,
És a gyönyör ott volt, hogy utolsó verébkém élt még,

Ketten voltunk itthon, ő a szobában
Mit-tudom-én mizett épp,

(KETTEN VAGYUNK, MI KELL VILÁGBÓL)

Feleségem és kutyánk vidéken járt, nyári rend szerint,
Negyven év együttlét után ez szinte életmentő

Megoldás, mondom, én azért csináltam
Ilyen hittel a kismosás leszedését,

(ÁM TOTYI, JAJ, TOTYI ÍGY IS MEGHALT!)

Mert verébkénk, a Totyi, élt, utána megnéztük
A Bodeni-tó filmet, például, vagy Rex felügyelőt,

De most Totyi nem él már, oly hamar meghalt,
És a kismosásban sem hiszek már, bár leszedem,

(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! JAJ, JAJ)

De az egész annyi csak, mint Bús Tengere s Literatúra.

II Magam

(A hit ment el, hiába bégetek, Szeép, Nagy Úr)

A világ bús tengere
elforrt, mit tegyek,
lábbal taposok bele,
ha eregetek

(AZTÁN LASSAN BELEKÉKÜLTEM)

vizet a lavórokba,
zsebkendő külön,
az alsógatyák, sorra,
fogva úgy fülön,

(BELEZÖLDÜLTEM, BELEKÉKÜLTEM)

hogy ne lássék, mi szaros,
melyik tiszta még,
az ember, ha kicsit-most,
lássa érdemét,

(TAVASZI KÉK, ŐSZ-BARNA, TÉL-ZÖLD)

értelmét, nem látom én,
hit kérdése volt?
Nincs Totyi, s van-e remény,
vagy az is koholt?

(SÁRGA A NAP, MEG EZÜST A CSILLAG)

Nem gubbasztok hős hantok
Majláth-sírjain,
verébkéim, meghaltok,
mint én majd, szerin.

(SZERÉNY SZERIN, SZERINT, SZER, MÚLÁS)

III Szeép Ernő

(így) (‘Sz e’ épp Ernő!)

Kis modulációval írom, amíg van cérnám, száz év múlt, sétaút,
én megyek, // meg nem szólítom e lehangolt felemet, az élet,
tudja ő, az élet által épp szét // van szórva, kedv nincs, mit
beszéljek, minden igazságnak // udvaroltam, // mentem // színházba,
háborúba, // birka voltam a nyájban, hiába remélem, szép tavaszom //
fog visszajönni, // csak elnyomták hangom, hülye ürügyekkel //
írásokat adtak vissza, és a legsterilebb fafejeknek adták a jogot, //
hogy például „hidegeket írni” rólam. // Tisztelet a kivételnek. // Én
nem akarom elmondani,

milyen szép az ég fenn,

csak a forma, az valami, (JÖTT SÁNTA ÚJ MASÁR)

betartom én, kérem,

nem mondom bármi baromnak, (LENYOMORODTAM ÉN IS)

mit tartok felőle,

mert magam-kavart szaromnak (ALKOTNI KELL, BÚSULNI KÁR)

tenném, hüccs belőle,

a berekből, mégis szép volt (CSAK MÁSNAK ÉRDEKÉN IS)

az ég fenn, hogy szar világ

volt, itt még tarthatott volna (TOTYI UTÁN ITT VAN POTYI)

most más látja hasznát,

más önkény van irodalmon, (S LEPOTTYANUNK MAJD Ő IS, ÉN IS)

el nem dallom, elegem lett,

csak az baj, hogy nem lehet elmondani, épp mennyire semmit sem
akarok mondani az embereknek. Esnék le a fregoliról, mint a

kismosás,

moshatná riadalmam más, gyömöszölhetne a szekrénybe, gatyát,

vers-apát.