Lapszámok, 2005/1

„Bírem bellő, íkem ígő, ecsém eszi, törvíny teszi...”

Berecz András: Szegen csengő. Mesék, népdalok a Nagykunságról
és annak környékéről. Muzsikával, Budapest, 2004

 

Számos lemez, CD és könyv után most újabb meglepetéssel áll elénk Berecz András. Nehéz lenne meghatározni a műfajt, amiben dolgozik. Talán inkább folkloristának titulálnánk, értője és művelője ennek a területnek, aki egyaránt otthon van a népzene, népköltészet minden ágában, nemcsak a magyar, hanem a rokon népek kultúrájában is. A rokonok söre Csavas népköltészet című kötete után most a hazai folklór területéről hozott újabb virágot nekünk. Valóságos egyszemélyes „intézmény”. Ízes beszédje, szépen zengő énekhangja, utánozhatatlan előadásmódja lélekpihentető élmény. Idén Alternatív Kossuth-díjat kapott.

Szegen csengő...a Nagykunság hangulatát idézi már a cím is: a patkó ló kovácsműhely ritmusát, illatát, a ló dobogását, prüszkölését. Azt a világot, ahol még a Nap is másként süt az emberre. Berecz András jól ismeri ezt a vidéket, magáénak is vallja, hiszen a gyökerei fél ágon Kunhegyesig nyúlnak.

A szép kiállítású, merített papíron kazak népi díszítésekkel és néhol Gyulai Líviusz metszeteivel illusztrált kötetben Berekmesék címszó alatt bereki hővíz ihlette meséket találunk. A föld mélyéből jövő áldás mindenre jó, nemcsak a szívet-lelket gyógyítja, hanem „Aki forrástul idébb megfürdik hűlve is jómeleg rozsdaveres vizébe, attul azonban elpártol a fájdalom. Mert belefőtt a Sáraszedte sok jó fű. Összevont nyakúaknak, fejerázóknak igen jó. Párold csak felette dagadt ríszed, jó lesz a! Ha krétát, bogárt, békát, vízi bornyút nyeltél, kivetteti. Vizét iszogatva meggyógyulsz, ha megszakadtál vagy megvonattak inaid. Tekerő hasfájást szüntet, csepegő vizeletet megállít. Követ ront epében, vesében, szív felett.” Hallunk öregféle kunkapitány lányáról, olvasunk Sose Sáráról, a lusta lányról, akinek „akkora volt az alja, mejje, hogy a szaladó sem érte volna körül”.

Berecz András nemcsak a tájat ismeri jól, hanem a benne élő ember lelkét is. Búját, baját, örömét. Mesterien kezeli a táj nyelvet. A gyíkínyfolyó, orvosi víz, Tejes tó a kun legények virtusát idézi, beleszőve az egykori vitézek neveit, amiket a kunsági családok némelyike ma is visel. Talmasz (Talamasz), Karakas, Kocskor. A helynevek közül Bengecseg, a Bige-fertő, Bugyogó, Csukadarvas a kunsági határ egy-egy szegletét jelöli.

A kötet utolsó harmadában a Nagykunságon és környékén gyűjtött népdalok szövegét olvashatjuk. A válogatás kitűnő és egyben hiánypótló is, hiszen hozzá hasonló sem jelent még meg, leszámítva Balogh Márton huszárnótáit. A tamburamuzsikával előadott dalok igazi csárdahangulatot idéznek: a Cserepes hangját a múltból...

A szöveget olvasva, a szavakat eprészve megismerhetjük a nagykunsági tájnyelv néhány különleges szavát. Többször visszatérő motívum a kunsági kiszámoló mondóka, aminek több változatát Mándoky Kongur István karcagi származású turkológus jegyezte le. Igen archaikus nyelvi emléke ez az egykori kun műveltségnek. A nyelvész elemezve és összevetve a törökségi megfelelőkkel rekonstruálta általa a valamikori kun nyelv hangalakját.

Berecz András jól válogatott: a kiszámoló mondókával indít, ezzel felidézte azt a hangulatot, ami a Nagykunságot jelenti azok számára, akik szeretik ezt a tájat, de csábítóan hat azokra is, akik érdeklődnek hazánk e különlegesen kedves vidékének kultúrája iránt. Az itt élők nevében is köszönet érte!

A szerző nemcsak kiváló érzékkel válogatta a maga gyűjtötte, meseszőtte történeteket, hanem emléket is állít azoknak, akik sokat tettek e táji kultúráért: Mándoky Kongur Istvánnak, a nyelvésznek, aki összefoglalta a kun nyelv magyarországi emlékeit, Pávai Vájna Ferencnek, a geológusnak, akinek az alföldi (bereki) hőforrás feltárását köszönhetjük, Méliusz Péternek, a tudós füvésznek és Kerék Palkónak, a kunhegyest éjjeli őrnek, hajdanvolt nagyotmondó mesefának. Két CD mellékletet is kapunk a kötethez. Az egyiken Berecz András előadásában hallhatjuk a nagykunsági népdalokat, a másikon mesél nekünk.

Jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretik ezt a vidéket, és azoknak, akik érdeklődnek a keleti végek folklórja iránt azzal a hittel, hogy a mese és a dal átsimítja lelkünket és szebbé teszi világunkat.