Lapszámok, 2004/4 RÓZSA

Rózsák a tündérmesékben

„Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség,
Annyi temérdek pilla alatt
senkisem alszik.”

Rilke: A költő sírfelirata

A rózsa – e „tiszta ellentmondás, gyönyörűség” – szimbolikája oly sokrétű, hogy semmi meglepő nincs abban, hogy a mesékben is különböző aspektusaival és „ellentmondásaival” találkozhatunk. Koronként és kultúránként változó jelentése ellenére a rózsát általában a titok, a titokzatosság, a szerelem, az öröm, a szépség, a tökély, a kecsesség, a vonzalom szimbólumaként ismerjük, de megjelenítheti a fény, az élet, a dicsőség, a pompa, a gyönyör, a büszkeség és a bölcsesség archetipikus képeit is. Ugyanakkor egyetlen szál rózsa a gyűlölet, a taszítás, a romlottság és a fájdalom kifejezője is lehet. A rózsa az ókorban a szerelem istennőjének, Aphroditének volt a virága, egy fennmaradt történet szerint a fehér rózsát épp a tövisbe lépő istennő vére festette vörösre. A kereszténységben a rózsa paradicsomi virág, az égi szerelem szimbóluma, amelyen a bűnbeesést követően jelentek meg a tövisek. A kibomló rózsa itt nem más, mint Krisztus keresztfára hulló vére, a vadrózsa öt szirma pedig Krisztus szent sebeire emlékeztet. Az iszlám kultúrában az élet minden területén alkalmazzák a növényt, illetve a belőle készülő rózsaolajat: a születéstől a rituális tisztálkodáson át a temetésig, az ételekben és az italokban való felhasználásig vagy a lakóterek díszítéséig és fertőtlenítéséig. A középkorban és az újkori szerelmi lírában a rózsa a földi szerelem, az érzéki szenvedély jelképe, szirmainak szerkezetét a költők a vulvához hasonlították. A népi szimbolika elsősorban a szerelem és a szépség virágaként tartja számon, amely az első együttlétet szimbolizálja, bár a különböző rózsákhoz különböző jelentések kapcsolódnak. A vörös rózsa a szerelem kertjének piros virága, színbéli és alaki hasonlósága miatt elsősorban itt is a női nemi szerv metaforája, a fehér rózsa pedig a szűziesség, a tisztaság szimbóluma. A nyíló rózsa magában hordozza a születés, a kezdés motívumát, a szépséget és a tisztaságot egyaránt.

A magyar népmesékben a rózsa valamennyi jelentése feltűnik. Tíz olyan mesére bukkantam, amelyekben a rózsa motívuma fontos szerepet játszik: Rózsa királyfi, Rózsa és Ibolya, Ördög Rózsa, Világszép Sárkány Rózsa, A Szépség és a Szörnyeteg, A rózsát nevető királykisasszony, Az arany rózsafa, A rejtekbe látó királykisasszony, A tűzmadár, valamint a Csipkerózsika. E „rózsás tündérmesék” kapcsán a következő kérdések merültek fel bennem: Miért lehet a rózsa egyszerre fiú- és leánynév a mesékben, és miért viselheti sárkány, ördög, tündér egyaránt? Mit jelent, ha a mesében egy lány egyetlen szál rózsát kér messzi útra induló édesapjától, de ezt a kérést az apa csak viszontagságos körülmények között tudja teljesíteni? Miért kell a rózsáért cserébe a lányát odaadni? Milyen királykisasszony az olyan, akinek nevetése nyomán rózsa fakad a szájából? Miért pont rózsák fonják körül a százéves álmát alvó szépséges Csipkerózsikát? És hová bújik az a kondáslegény, aki egy rózsa szirmai közé bújik?

A rózsa mint szimbólum univerzalitását és a rózsa lényegét idéző egyik belső ellentmondás (tüske-virág) meglétét jelzi, hogy a „Rózsa” nevet férfi és női hős egyaránt viselheti, sőt e név birtokosa nemcsak világszép legény vagy leány lehet, hanem ördög, sárkány és tündér is. A Magyar utónévkönyv csak női névként tartja számon a „Rózsa” nevet, és annyit közöl róla, hogy már az Árpád-korban is használatos volt Magyarországon. Ha férfinévként nem is, családnévként ma is gyakori nálunk. (Például ezt a vezetéknevet viselte az egyik híres betyár, Rózsa Sándor is.)

A tündérmesékben a hőst nemcsak természetfölötti lények, állatok és tárgyak veszik körül, hanem növények is. A legszebb mesei neveket viselő hősök növényekről kapták a nevüket: például Ligetszépe, Csipkerózsika, Szépmezőszárnya, Gyöngyvirág Palkó, Kökény Matyi, Szegfűhajú János, Borsszem vitéz, Babszem Jankó, Virág Péter, Rózsa királyfi, Ibolya, Mezőszárnyasi, Erdőzöldítő és Mezővirágoztató királykisasszony, Fábólfaragott Péter. A mesebeli Rózsa királyfiról ugyan nem mindig derül ki, hogy miért kapta ezt a nevet (bár annyi tudható, hogy a beszélő növénynevek a csodás teherbe esés vagy a születés körülményeire utalnak általában, mint ahogy pl. Ipolyi Arnold Rózsa János c. meséjében, ahol a királyné hajnalban leszakít egy rózsabimbót, és rögtön fiút szül), de azt megtudhatjuk róla, hogy neve különleges képességeket sejtet, és emberfeletti feladatok megoldására, hőstettek végrehajtására predesztinálja őt. Rózsa királyfi nem a születésétől fogva „beavatott”, hanem egy elvarázsolt királykisasszony segítségével szerez hatalmat élet és halál felett. A Rózsa és Ibolya (AaTh 313A) mesetípusban szintén férfi viseli a „Rózsa” nevet, akit az „Ibolya” nevű lány (a vasorrú bába lánya) segíti a vassorrú bába próbáinak teljesítése közben. Rózsa és Ibolya megszeretik egymást, és megszöknek a vasorrú bába elől, aki különféle alakban követi őket. A szerelmesek kiállják a megpróbáltatásokat, de a mese utolsó menetében Rózsán megfogan a vasorrú bába átka: amint elválnak egymástól Ibolyával, elfelejti a lányt, s csak egy újabb találkozás alkalmával kezd el működni „rózsaemlékezete” (érdekes, hogy ez már egy külön mesetípusnak számít: Rózsa elfelejti Ibolyát típusnév alatt, AaTh 313C). E mesében nehéz kapcsolatot találni a férfi neve és a név jelentése mögött meghúzódó szimbólum között, valószínűleg a szerelmesek egymáshoz tartozását hangsúlyozandó kaptak mindketten különleges virágnevet. Mindenesetre fölöttébb elgondolkodtató, hogy miért hívhatnak egy férfit „Rózsának”, milyen kapcsolat lehet a rózsák és a férfiak között, főként akkor, ha ez a férfi az utóbbi mesében nem a tökéletes hősök prototípusa? A két „Rózsa” nevű mesehős abban hasonlít egymásra, hogy mindkettőt be kell avatni abba a titkos tudásba, amelynek egy nő a birtokosa (az alkimistáknál egyébként épp a rózsa volt a „tudók virága”), de az Ibolyát elfelejtő Rózsa egyéb tökéletesítésre is rászorul, vagyis a rózsa mindkét esetben a lehetőségek virágaként van jelen a mesében.

Az Ördög Rózsa (AaTh 313C) mesetípus szintén egy királyfi és egy természetfölötti képességekkel rendelkező leány szerelmének kalandos története, amely Európa-szerte, sőt Amerikában is jól ismert. A mese hasonlít a Rózsa és Ibolya mesetípusra, de itt az ördög lánya viseli a Rózsa nevet. Hazai népszerűségét 53 népi változata is jelzi. A mesében felbukkan egy fekete rózsa, melyet Ördög Rózsa ad a királyfinak ezekkel a szavakkal: „Nesze, adok neked egy fekete rózsát, ereszd szélnek, hadd vigye, te csak menj utána, amerre vezet, s majd meglátod, minden jóra fordul.” Az ördöglány fekete rózsája a pokolba, az ördögkirály palotájához vezeti a hőst, aki Ördög Rózsa segítségével teljesíti az ördögkirály parancsait. A magyar tündérmesékben a természetfölötti lények meglehetősen ambivalens tulajdonságokkal rendelkeznek: hol jók, hol rosszak, és még azt sem lehet elmondani róluk, hogy pusztán a hős viselkedésétől függ, melyik arcukat mutatják felé. Ez az ambivalencia nyilvánul meg a „Rózsa” nevű természetfölötti lényekben is, hangsúlyozva, hogy valóban minden lénynek kettős természete van. Az, hogy egy általában gonosznak tartott lényben mikor mutatkozik meg a rózsa éteribb természete az anyagival szemben, vagyis mikor kezd működni a jobbiknak tartott énje, a természetfölötti lény saját döntésén múlik, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a közvélekedés ellenére még a mesében sincsenek egyértelműen csak „jó” és „gonosz” szereplők. Még a próbákat sikerrel teljesítő legkisebb fiúnak is megvan a rosszabbik énje a próbák teljesítése közben hibát vétő testvérei képében.

Még különösebb az a tündérlány, akit Világszép Sárkány Rózsának (A méhmagzatnak elígért tündér mesetípus, AaTh 409B*) hívnak, s egy tündérkirálynő leánya. Nagy Sárkányország királya rabolta őt el Tündérországból. Keveset tudunk meg róla, sajnos még nevének eredete sem tisztázódik a mesében. A mese őt tartja az aranyfogú táltoskirályfi méltó párjának, akit meg kell menteni a Sárkánykirálytól. A magyar népmesékben a névnek mindig jelentőséget tulajdoníthatunk, a sok névtelen királyfi és királykisasszony között a „nevesített” mesehősök hangsúlyozottan jelenítik meg az egyes attribútumokat. Mivel itt a leányt Világszép Sárkány Rózsának hívják, azt gyaníthatjuk, hogy a tündért önmaga sárkánytermészete tartja fogva, s ettől csak az „igazi párja” tudja megszabadítani. Az aranyfogú királyfinak már az anyja méhében megjósolták, hogy Világszép Sárkány Rózsa („ki örökifjúsággal és hervadhatatlan szépséggel bír”) lesz a felesége, s így is történik: két egymáshoz rendelt lény találkozik egymással, s bontakoztatja ki egymásban, egymás segítségével önmaga legbenső lényegét. A táltosfiú megöli a sárkányt (s ezzel együtt a rózsában a sárkányt), hogy „rózsája” akadályok nélkül tündökölhessen szépségében. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Világszép Asszony archetípusa (közéjük tartozik Világszép Sárkány Rózsa is) a magyar tündérmesékben sem egyértelműen csupa „jó” tulajdonságokból áll össze, mi több, a hősöknek épp a démonibb, fenyegetőbb oldalától kell megszabadítania ezeket az asszonyokat. A Világszép Asszony alakja tehát megőriz valamennyit az anyaistennő-archetípus azon aspektusaiból, amelyben a nők sötétebb oldala, zabolátlanabb természete is megmutatkozik. (Egy másik „világszép asszonyát” pl. Kígyóbőrű Kámán Sárának hívnak.)

A rózsa elsődleges jelentése ugyanis a tündérmesékben – akár névként szerepel, akár motívumként – a tökéletesség és a szépség vagy az arra való hajlandóság, készség. A rózsát nevető királykisasszony (Gyöngysíró leány mesetípus; AaTh 403A) jellegzetes tulajdonságai: ha sír, gyöngyök hullanak a szeméből, ha nevet, rózsák a szájából, s ha mezítláb jár, aranyak peregnek a léptei nyomán. E világszerte népszerű mesetípusnak 44 magyar változata ismert, és szinte mindegyikben megjelennek a női tökéletességet kifejező motívumok: aki igazgyöngyöket sír, annak a szíve tiszta, aki aranyat lép, az a helyes úton jár, s akinek rózsák hullanak a szájából, az az igazat, a nemeset szólja. Ugyanakkor a rózsa szépségében, illatában, virágba borulásában és hervadásában megjelennek a pusztulás, az elmúlás képei is. És az, aki nevetés közben rózsákat hullat a szájából, a tüskék okozta sebek révén pontosan ismeri a nevetéshez (felszabaduláshoz, megszabaduláshoz) vezető út fájdalomtermészetét is.

Az arany rózsafacímű mesében mostohája és mostohatestvérei halálra akarják éheztetni az árva leányt, akinek egy öregasszony tarka kecskét ajándékoz. Ez eteti a kislányt egészen addig, amíg a mostohatestvérek le nem vágják az állatot. Akkor az öregasszony azt tanácsolja a kislánynak, hogy ássa el a kecskekörmöket a rózsafa aljába. Reggelre „az a rózsafa, amelynek a tövébe a kislány elásta a kecskekörmöket, arannyá változott. Ragyogott, fénylett az egész fa. Hát még a rózsái, azok voltak ám gyönyörűek, illatuk meg egészen csodálatos volt! Az arany rózsafa híre gyorsan szétfutott, nemcsak a környéken, hanem az egész országban. Csodájára jártak az emberek. Mindenki látni és szagolni akarta a csodálatos rózsákat.” A király is szeretne magának egy arany rózsát, de hiába próbálkozik bárki a rózsák leszakajtásával, csak az tud a fáról szakítani, aki elültette. Az árva leány szakít is egyet a királynak, de a rózsa nem akar leválni a kezéről, így hát a virággal együtt a lány is a király elé kerül, aki menten beleszeret, és feleségül veszi. A rózsa jelentését (élet és halál őrzője, a tökéletesség szimbóluma) ebben a mesében még hangsúlyosabbá teszi az, hogy a rózsafa a legmagasabb minőséget szimbolizáló aranyból van.

A tűzmadár(Madár, ló és királylány mesetípus AaTh 550) című mesében is megjelenik a rózsa és a természetfölötti kapcsolata. A mesében egy szegény embernek nincs semmije, csak egy kicsi kertje, melyben „olyan gyönyörű rózsák termettek, hogy aki látta, megcsudálta”. De nem sok öröme van a szegény embernek a kertben, mert egy tűzmadár minden éjjel lecsipkedi a virágokat, s viszi, ki tudja, merre. A szegény ember fiai nem tudják megőrizni a rózsákat, ezért útnak indulnak, hogy megkeressék a baj okozóját, a tűzmadarat, hiszen akinek „ellopják a rózsáját”, az a tökéletesség és az öntökéletesítés lehetőségeitől fosztatik meg: „Mennek, mendegélnek, s hetedik nap rengeteg erdőbe érnek, rengeteg erdőben egy virágos kertre találnak, ahol éppen olyan szép rózsák voltak, mint az ő kertjükben.” A két idősebb legény rózsát szakít az egyik bokorról, mire megnyílik a föld, és egy hétrőfös szakállú ember „megragadja a két legényt, szót sem szól, s viszi le magával az alsó világba”. Vagyis rózsát nem lehet csak úgy, akárhogyan, akárhonnan szakajtani, a rózsáért meg kell dolgozni, sőt még a poklokba is alá kell szállni. A tűzmadárról ugyanis kiderül, hogy nem más, mint az alvilág madara. A legkisebb fiú elhozza onnan, így a madár nem pusztítja, nem viszi el többé a rózsákat, s a szegény emberek „a drága szép virágokkal tenger kincset szereztek”. Ezek a kincsek természetesen nem anyagi természetűek, hanem a rózsa összes jelentését magukban hordozzák.

A Szépség és a Szörnynépszerű szüzséjében (Ámor és Psyché mesetípus, AaTh 425C) is alaposan meg kell dolgozni a rózsáért, de nem azért, hogy a hősnek „legyen valamije”, hanem éppen azért, hogy „ne legyen”. A hosszú útra induló apa megkérdezi a lányaitól, hogy milyen ajándékot hozzon nekik. Míg a két nagyobbik leány drága gyöngyöket, ékes ruhákat kér, a legkisebb leány azt mondja: „Nekem, édesapám, csak egy rózsát hozzon.” Csodálkozik a kereskedő, de tudatlanul így válaszol: „No, neked ugyan nem nagy a kívánságod. Hozhatok én rózsát, szebbnél szebbet, nem egyet, de százat. De jól van, ha rózsa kell, rózsát hozok neked.”

A kereskedő a két nagyobb lány különlegesnek tetsző kívánságát (pl. aranyköntös, amelynek derekát egy karikagyűrű átéri, s ha leteszik a földre, ott szépen megáll) hamar teljesíteni tudja, de hiába „ment városról városra, faluról falura, rózsát nem talált sehol. Sem csúnyát, sem szépet. Talált rózsabokrot eleget, de rózsát egyet sem. Megszomorodott erősen a kereskedő, s mind csak sóhajtozott magában: – Istenem, Istenem, lám csak, egy rózsát kért a kisebbik leányom, s azt sem tudom megszerezni!”

Elhatározza, hogy addig nem nyugszik, ameddig rózsát nem talál. Kerek egy esztendeig járja a világot, benéz minden kertbe, s rózsabokrot lát is eleget, de „mintha valamennyiről éppen akkor vágták volna le a rózsát: csak a helye látszott”. Végül eljut egy szigetre, ahol rengeteg rózsát talál: égővörös, haloványvörös, sárga és fehér rózsák virítanak mindenütt. „Egyik szebb volt a másnál. S a szegény kereskedő nem tudta, hogy melyiket szakítsa le, mert ahogy egyhez hozzányúlt, mindjárt szebbet pillantott meg. Egyszer mégis megakadt a szeme egy gyönyörűséges fehér rózsán, fehérebb volt a fehér liliomnál. Elővette a fehérvári bicskáját, s lenyisszentette a rózsát. Ahogy levágta a rózsát, valami keserves sírás, jajgatás tört ki a rózsafa tövéből.” Kiderül, hogy a kereskedő a rózsák királynéját szakította le (más mesében egy Szörnyeteg kertjéből „lopott”), ezért cserébe a lányát oda kell adnia.

Ebben a mesében a rózsamotívum az első említéskor az apa-lány kapcsolat szinonimája. A leány nem a szerelmesétől kér és akar kapni rózsát, hanem az apjától, ráadásul az apának évekig kell bolyongania, hogy teljesíteni tudja leánya kérését. S ez az apa nem akar csalódást okozni, nem akar rózsa nélkül hazatérni, hanem addig megy, amíg meg nem találja azt, amit keres. A tündérmesékben nagyon sok jó apa található (ellentétben a jó anyákkal, akikből meglehetősen kevés van, s ők is meghalnak a mese elején), s a kereskedő is közéjük tartozik. Ám mielőtt a rózsa megszerzésével túlságosan is magához kötné leányát (mondhatni: egy életre magához láncolná), aminek a történetben megvan a reális esélye, megtörténik az eseményeket a fejlődés irányába lendítő „tragédia”: a megszerzett rózsáért cserébe a leányát kell odaadni. A mese a rózsaszimbólumon keresztül bölcsen – bár tagadhatatlanul kissé drasztikusan – tanítja meg a kereskedőnek (és rajta keresztül minden apának), hogy a leányokat előbb-utóbb el kell engedni, „oda kell adni”. S bár a legkisebb leány egyszer még visszavágyik az apjához, fokozatosan megtanul leválni róla. Nem véletlen, hogy a haldokló Szörnyeteget is éppen egy rózsabokor alatt találja meg, s ott leheli rá az életmentő csókot, azaz lesz immár az ő párja.

A mindentlátó királylány(A rejtekbe látó királykisasszony mesetípus, AaTh 329) meséjében a legsokrétűbb a rózsa jelentése. A mese szerint a királykisasszony ahhoz akar feleségül menni, aki úgy el tud előle bújni, hogy ő nem találja meg. A kiskondás is elindul szerencsét próbáim. Útközben észrevesz az út szélén egy hervadásnak indult, letört rózsát. Azt mondja neki: „Hej, édes rózsácskám, de meghervadtál! Ugyan elvigyelek-e innen, vagy ne vigyelek? No, de mégis elviszlek, lehet, hogy még szerencsémre leszel!” A rózsa így válaszol neki: „Te most az életemet mentetted meg, de nem is felejtem el soha! Hanem ültess el engem a királykisasszony kertjének a kellős közepébe, ott öntözgess meg minden reggel, majd meglásd, milyen szép leszek, de tudom Istenem, nem is bánod meg.” Amikor arra kerül a sor, hogy a kiskondás elbújjon, előbb a Tisza fenekére kerül egy hal gyomrában, majd egy sas elviszi a Nap másik oldalára. A mindentlátó királylány azonban mindkét helyen megtalálja. Harmadszorra a rózsa azt ajánlja neki: „Ülj belém mindjárt, a királykisasszony délig templomba fog menni, s neki mindig virágot kell szedni a kebelére. Majd ha a szobalányok eljönnek, engem törnek le, s engem tűznek a királykisasszony kebelére: ne félj, nézhet akkor!” Így is történik. A királykisasszony hiába tekint Napba, vízbe, kőbe, fába, nem találja a kondáslegényt. „Jaj, atyám, hova legyek, sehol se látom, akárhogy nézem is!” – kiáltja. Akkor a kondás kiugrik a rózsa közepéből, megölelik egymást, és nagy lakodalmat csapnak.

A rózsa ebben a mesében egy kapcsolat fejlődéstörténetét szimbolizálja, miközben sok más (elsősorban szexuális töltésű) jelentése is van. Amikor a kondás megtalálja, virága hervadásnak indult, szára eltörött, vagyis a növény kiszáradás előtt áll, pusztulásra ítéltetett. Ilyen reménytelen annak a lánynak a helyzete, aki olyan férjet szeretne magának, aki el tud előle bújni. Ám „a királykisasszony kertjének közepében” a rózsa újra életre kel, s a naponkénti öntözés hatására ő lesz a legszebb virág a kertben. A királykisasszonynak más szempontok alapján is körbe kell néznie maga körül (nem véletlen, hogy épp önmagát nem látja) ahhoz, hogy megtalálja az őt kiegészítő férfit. (Csak érdekességként említem meg, hogy a rendkívül fejlett arab orvoslásban a rózsa szinte kezdetektől a szembetegségek gyógyításában kapott jelentős szerepet.) Ugyanakkor a rózsa a megnyíló, odaadó, bebocsátó szeretet szimbóluma is, ami egyben azt is jelenti: elfogadni a másikat olyannak, amilyen. És ez még a mesékben sem könnyű.

A népmesék rózsamotívumaiban ritkán találkozni tüskékkel és tövisekkel. Ezért is érdekes Csipkerózsika (AaTh 410) meséje, amely viszonylag későn került a magyar mesehagyományba, az első feljegyzett változatai 1942-ből és 1969-ből valók. Nyilvánvalóan a Grimm-mese hatására kezdett népszerűvé válni nálunk, az idézeteim is ebből valók. A mese több figyelemre méltó motívumból építkezik, témánk szempontjából azonban most a százéves álmát alvó Csipkerózsikát befonó rózsabokrokat, s a rózsabokrokon áthatolni próbálkozó királyfiakat vegyük szemügyre. Ezek a „néminemű királyfiak” – ahogyan a mese nevezi őket – időről időre megpróbálnak áttörni a csipkebokrokon, „ám ez egyiküknek sem sikerült, mert a csipkebokrok, mintha kezük lett volna, megragadták és nem eresztették őket, és az ifjak nem tudtak szabadulni, és nyomorúságos halált haltak”. Amikor letelik a száz év, és újabb királyfi érkezik, a csipkebozót „telis-tele volt szép nagy virágokkal, és azok maguktól szétnyíltak előtte, és őt bántatlanul áteresztették, majd mögötte ismét sűrű bozóttá zárultak össze”. Az, aki nem a megfelelő pillanatban jut el a „rózsájához” (túl hamar vagy túl későn érkezik), azt halálra sebzik a rózsát védő tövisek, és „nyomorúságos halált hal”.

A tündérmesékkel ellentétben a műmesék figyelme elsősorban tövisekre irányul. Terjedelmi okok miatt a rózsa erőszakos, fájdalmat, sebeket, sőt halált okozó aspektusát nem tudjuk áttekinteni, pedig Saint-Exupéry A kis herceg, valamint Oscar Wilde: A csalogány és a rózsa című meséje kapcsán módunk lehetne rá. De ezt a vizsgálódást elhalasztjuk arra az alkalomra, amikor rózsák helyett tüskék és tövisek kapnak majd helyet az Esőben.