(20.) Miserabilis

Mivelhogy ismerem, miket beszélsz,

már elbújnod sem lehetne előlem.

Épp elég büntetés neked, nekem,

hogy fel sem tűnik már a hallgatásod –

egész egyenletesen vagy jelen.

Tárgyakhoz menekülsz, letörlöd őket,

eljátszva tisztulást, és azt, hogy élsz.

Bár jól tudom, hogy éjjel esdekelsz,

mégsem zavar nappali büszkeséged.

Igen, belátni nem lehet, hogy félve nyelsz.

S hogy rég tudod, hogy nincs is élet.

Hogy feltáruljon bármi is;

harcolnod kéne ellene,

hogyha a kóros döntésképtelenség

nem tenne sápadttá, nem verne le.

Egy nap számodra nem cselekvés,

legfeljebb várakozással teli homály,

és látom, ahogy elérzékenyülsz,

olyan mód, ahogy azt csak önmagunktól

lehet vagy érdemes.

Akár egy mellszobor,

csonk vagy.

Majdnem tökéletes.

(21.) Abitus

Akár még szépnek is nevezhetném.

Bár a haláltusát más nem nevezné

szépnek. Az arcára most tisztaságot képzelek.

A görcs helyett egy tárgyat a kezébe.

A mozdulatlanság nem élvezet –

és minden mozdulat hiánya

a belső lüktetés már elhaló jele.

S hogy a fájdalom is hiába.

És a lélegzet is hiába. És a

bőr barnulása az enyhe napon.

A testi szenvedéstől lesz csak árva,

mert ijesztő, hogy nem is fél nagyon.

Egyedül vetkőzött, egyedül öltözött.

Egyedül járt a kertben minden éjjel.

Pedig nem is volt kert a ház előtt,

ahol a lábnyoma lehetne még jel.

A távozás lassan megérkezik.

A vászoning mögött a test csak árnyék.

S csak az marad vigasztalásul itt,

hogy jobbnak látja menni, mint ha fáj még.

(22.) Obitus

                                               Csoma Zsolt emlékének

Ma nem számít, hogy tegnap még beszélt.

Ma nem számít, hogy tegnap este járt még.

Egy lélegzetvétel is készülést

igényel. Egy mozdulat is ajándék.

A szájából a lassú nyomorúság

szavakká állna össze, ha lehetne.

Hangot sem ad, amikor nyugtalan

ütés csapódik rá a kórteremre –

és aztán megadja magát.

Szürkévé válik, semlegessé

az enyhén eltorzult ajak –

hívogató, tátongó űr marad

csupán; ahol a fej hátravetése

az elveszített harc utáni béke

szomorúsága.

Itt többé nem lesz nyugalom.

Csak egyetlen út lehet menekvése.

S a test tökéletes márványszegélye

kiviláglik a takaró alól.