Tolvajok

Hova dugtad a szívem?
emlékszem; valaha még meg-megdobbant
(ha láttam ezt-azt, például egy nyaláb napsugarat)
mostanság perceg valami
oly naivan, kötelességtudóan
mint csuklókat díszítő kvarcórák
És ki vagy te?,
aki valaha (mikor is?) lenyúltad
csak úgy szórakozásból, kleptomániából, szívtelenségből?,
halott?, vagy egy a sok közül
aki búcsú nélkül kitrappolt életemből
És mikor is?,
még pici lehettem?, nagy szemű, tárt ablakokkal
Most fázós vagyok, állig gombolkozom
táskámon az összes cipzárt behúzom
S a te szíved
a te szívedet is
a valaha
a valakik
le és el
és tényleg
és akkor én most melyik
karácsonytájéki piacon?

A hallgatás ára

Bántó volt, amit gondolt
bár nem mondta ki
Bántó volt -habár...
nem mondta ki
mégis, az áldóját!, nagyon fájt!
Bántó volt az
üvegfal-szerű csönd
amit meg kellett volna kocogtatni
(neki vagy nekem?!)
Igen, egy tapintatos kis kocogtatás hiányzott:
egy semmicske mosoly
egy renyhe vállrándítás
ne adj isten
egy kacsintás
Igen, ezek egyike megtörte volna a romlott csöndet
és elfolyt volna héjából
De nem, ő konok és rátarti volt
egyik vélt vagy valós hibámra alapozta néma rosszallását

Végül én untam meg ezt a csönd-kezelést
- eleget hallgattam; eleget bűnhődtem immár -
Kiszálltam a liftből egy a kelleténél korábbi emeleten
felhúztam overálom zipzárját
hanyagul elbúcsúztam: Szia!
Nem vártam meg, amíg
az olcsó, néma döbbenet lefagy arcáról
(Elhúztam, mint egy csiga)

Egy nő a költői estélyen

A nő,
aki mindig úgy gondolta, hogy
mindig, mindenkor és minden esetben
ő a központ,
nos, most, ebben az esetben, kivételesen, nem ő
lett a központ.
Mivelhogy épp költői est volt,
és a két költő lett, úgymond, a központ.
A nő
gondolt egyet:
elájult.
Hát, persze, hogy ő lett a központ.
Így nem csoda, hogy a köz hamarosan kipontozódott.
És egy el nem hangzott verssor végén
a két költő lett a felkiáltójel és a pont.

Nő esőkabátban

A nő zizegett magányában
Magánya olyan volt
mint egy átlátszó műanyag esőkabát
pláne, amikor ki-becipzározta
A nő meg akarta érteni magát
(talán)
vagy a világot
(talán)
vagy mindkettőt
(talán)
talán azért cipzározta be magát oly nyakig
hogy
meditáljon
koncentráljon
és kiagyalja magát ebből a helyzetből
de agyából nem bukfencezett elő
a kis-idióta-megváltósdi-magánszám
a férfi farkát se érte el telefonon
ott zizegett magában
állig felfegyverkezve
és sunyiba se eredt el az esendő eső
hiába volt feje fölött ott a háztető

31 éves és

31 éves és
már rásütötték a bélyeget:
öreg
furcsa, hiszen alig élt még:
most végezte el a második egyetemet
a tokaji írótáborral egyidős és
nem udvarolna neki az a megátalkodott gyerek
fura, de ő úgy gondolja
csak most kezdi el az életet
most lesz esély külön lakásra
karrierre, férjre, családra
gyerekekre (ketten együtt egy mázsára)
de előbb még vad vágtára
szerelemre, nővé-szabásra
31 éves és
öreg
ezt most
hogy értse meg?

Egy barátnőmnek

Oly férfiagyúvá brainvasalt az agyad
Lazíts. Tudjuk, hogy okos vagy.
Szigorú kritikus. (Jeanne d’Arc se trappolt
volna ilyen zárójelek között.)
Fenn lógatod az orrod. Meg kell hagyni
ezt izgalmasan csinálod.
Közben 13 lány mosolyogna ki belőled.
De hagytad, hogy befalazzanak,
önkéntes Kőmíves Kelemenné.
Csontjaid meszesek, mint a falak.
Fejedre nem röppen vissza a galamb
olajággal csőrében.
Megérte?