Lapszámok, 2003/3 ISKOLA

„És eltolta az ágyékáról”

Benedek Szabolcs: így élt John Lennon. Dekameron Könyvkiadó, Budapest, 2003

 „Tehát mégiscsak vannak kifelé mutató dolgok, minden szövegnek valamiféle
viszonya van ahhoz, amit jobb szó híján valóságnak nevezünk.”

(Esterházy Péter)

 

Az Így élt John Lennon megjelenése előtt két évvel, egy a Népszabadságnak adott interjúban, Benedek Szabolcs többek között arról beszél, hogy még nem írta meg azt a „művet,” „amely igazán nagy visszhangot kelt”.(1) Másrészről azt állítja, hogy az irodalom mint olyan nem kap „igazi nyilvánosság[ot], nincs irodalmi, szellemi élet”. Ezzel a negatív állítással Benedek azt sugallja, hogy saját munkáit az irodalmi művek közé sorolja, és a visszhang hiánya nem feltétlenül művei minőségéből fakad, hanem esetleg a kulturális közeg érdektelenségében keresendőek.

Benedek interjúbeli diskurzusát tekinthetjük az írói vágy és a vágyott hiánya miatt érzett csalódás kifejezésének, ahol a valós és a vágyott közötti eltérés gyakran ellentmondásos állításokban kerül kifejezésre. Benedek örülne, „ha több, és egyre több kritika jelen[ne] meg [róla]”, viszont úgy véli, hogy „a kritikai figyelem jószerével semmit sem ér,” mivel az irodalom jelenleg nem képezi a közérdeklődés tárgyát és nem örvend népszerűségnek. Számos kérdés merülhet fel ezzel kapcsolatban: Legelőször, mi tekinthető értékes irodalmi alkotásnak, vagyis hogyan dönthető el egy szövegről, hogy irodalmi-e vagy sem? Másodszor, milyen tekintetben mérvadó az irodalomkritika? Harmadszor, hogyan tájékoztat - tud-e tájékoztatni - a kritika egy alkotás kulturális értékéről? Milyen viszonyban áll egymással a kritikusok ízlése és a közízlés?

Benedek Így élt John Lennon című könyve nemrég került a könyvesboltok, valamint a bevásárlóközpontok polcára.(2) Irodalomtörténeti szempontból ekképpen lehetetlen meghatározni értékét vagy értéktelenségét jelen pillanatban. Egy mű fogadtatása, egy alkotás népszerűsége vagy mellőzöttsége esetleges és változó. Megítélése szoros összefüggésben áll az adott korra jellemző ideológiai rendszerrel, társadalmi és kulturális logikával, különböző normarendszerekkel.(3) így lehetséges, hogy egy adott korszakban népszerű és a kortárs kritika által elismert alkotás később jelentéktelenné válik, vagy a kortárs kritika által értéktelennek tartott alkotást az utókor felfedezi, a korszak kiemelkedő munkájának tekinti. Jó példa lehet itt William Shakespeare, Emily Brontë vagy Vincent van Gogh jelentőségének koronként változó megítélése.

(Posztmodernség)Az Így élt John Lennon formai és strukturális jellemzői alapján könnyedén besorolható a fogalmilag még közel sem tisztázott magyar posztmodernként meghatározott irodalomelméleti kategóriába.(4) A könyv fejezetei nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz, nem hoznak létre egységes, egy irányba mutató cselekményt, egymástól függetlenül is olvasható rövidtörténetek, amelyeket a főszereplő azonossága mégis egymáshoz köt és egységbe rendez.(5) A könyvben található rövidtörténetek korábban már megjelentek különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban.

Benedek a Lennon-ciklussal az áldokumentarizmus műfajával kísérletezik. Az Így élt John Lennon diskurzusa az irónia, allegória és paródia alakzata által nyújtott retorikai és jelentésbeli lehetőségeket próbálja feltárni. Az Így élt John Lennon történetei tekinthetőek a könyv címében tett kijelentés cáfolatának, mivel képzelt eseményeket mutatnak be a címben megígért hiteles életrajz helyett. A tulajdonnevek (személynevek, földrajzi nevek, dal- és lemezalbum-címek stb.) bár egybeesnek a valóságban létezett/létező személyek élettörténetében fellelhető tulajdonnevekkel és helyszínekkel, a róluk szóló történetek a képzelet termékei. Az Így élt John Lennon ekképpen nem a valóság feltárására irányul, hanem a tények képzeletbelivé tétele és a képzelt tényszerűsíthetősége lehetőségével játszik el, az igazság fogalmának természetére kérdez rá. A Dokumentumregény című történetben, amely az Így élt John Lennon című könyvön belül ön-reflexív metaelbeszélésként is olvasható, a történelem és mítosz diszkurzív szerepére kérdez rá Benedek. Az Eutanázia című történetben pedig az igazság fogalmát járja körbe, a fantasztikum és az abszurd elemeit felhasználva egy ironikus nézőpontból. Az Így élt John Lennon összességében tekinthető a dokumentumírás paródiájának is.

Benedek Lennon-ciklusa jó ürügyül szolgálhatna így arra, hogy a történelem és a történet viszonyáról, az átírás/újraírás jelentéséről, a referencialitás problémájáról elmélkedjünk. Azt viszont nehéz lenne kifejteni Benedek könyve kapcsán, hogy milyen kritikai, felforgató vagy újraíró dimenzióval rendelkezhet a (poszt)modern paródia és az irónia irodalmi alkalmazása, vagy a referencialitás irodalmi problematizálása, mivel Benedek nem igazán megy túl a történekkel való öncélú játékon.(6)

(Tömegkultúra)A korábban már idézett interjúban Benedek a kulturális értékek válságáról és az irodalom fogyasztási cikké válásáról beszél. Egyrészről hisz abban, hogy létezik egy objektív mérce, amely alapján az irodalmi alkotások esztétika értéke egyértelműen felismerhető. Itt Garcia Márquez nevét említi meg példaként. Másrészről arról beszél, hogy napjainkra az esztétikai szempontok, úgy tűnik, háttérbe szorultak, az irodalom árucikké vált. Az író ma már nem írhat csak saját esztétikai elvárásai alapján, hanem kénytelen a piaci igényeknek megfelelően, a kereslet figyelembe vételével alkotni. Ennek értelmében az irodalom irodalmiságának mérhetősége részben az eladhatóság függvénye. Az esztétikai érték meglétét Benedek a profizmus fogalmával hozza szoros összefüggésbe, ami az irodalmi igényesség és a kapitalista érdekek összeegyeztetését jelenti nála. Ideális esetben az író képes egy olyan kulturális termékkel előállni, amely egyszerre piacképes, tömegigényeket elégít ki, ugyanakkor mégis minőségi marad. Itt példának Benedek a Beatlest említi meg, amely egyszerre „milliók kedvence, és mégse lehet a produkciójukra azt mondani, hogy az egész afféle könnyed, eladni való műanyag vacak volna”.

A Beatles-művek kulturális értékét szemléltető metafora itt azért problémás, mert nem egyértelműen eldönthető ténykérdés, hanem ízlés dolga, vagyis szubjektív megítélés kérdése, minek tartjuk a Beatles-dalokat, „műanyag vacaknak” vagy minőségi zenének. Ugyanolyan joggal érvelhetnénk akár amellett is, hogy a népszerűség ellenére a Beatles „műanyag vacakot” állított elő tetszetős kiszerelésben. A piaci siker következtében azonban jelentős profitra tett szert. Pont ezért, a tömegek számára közvetített kulturális értékek létrehozása helyett, történetüket tekinthetjük a közízlés kizsákmányolására irányuló sikeres kapitalista vállalkozás mintapéldájának is. Az kétségtelen, hogy mára a Beatles-jelenség globális és helyi szinten is történelmi jelentőségűnek tekinthető, kultúránk része, függetlenül attól, milyennek tartjuk alkotásaikat.

Az Így élt John Lennon kapcsán arra a kérdésre, hogy milyen mértékben elégíti ki a kereslet vagy a közízlés igényeit, vagy arra, hogy mennyire népszerű, lehetetlen pontos választ adni. Az viszont átgondolható, mi a tömegkultúrához, az általában szokásos ábrázolási és megjelenítési módokhoz való viszonya.

Leginkább kulturális klisék és sztereotípiák megjelenítésén keresztül bontakozik ki a könyv világa. Mivel a történetek többnyire John Lennon képzelt szerelmi életének tárgyalására szorítkoznak, a nyilvánosság számára nem hozzáférhető intim részletekről fantáziáinak, Benedek a bulvárlapok sztárokról szóló pletykarovatainak reprezentációs szokásait idézi fel John Lennon valós élete tekintetében. Másrészről, mivel a Lennon-történetek bővelkednek anakronizmusokban (mobiltelefon, internet, Szécsi Noémi munkássága stb.), így a metonimikus behelyettesítéseken keresztül, a múltba és egy másik kultúrába vetítve, úgy tűnik, hogy Benedek a jelenkori magyar létről allegorizál. Ennek a retorikai stratégiának szemléletes példája az Andrológia című történet, amelynek élményanyagát szolgáltathatják a magyar egészségügyben szerzett tapasztalatok (személyi igazolvány, tébékártya stb.), de amelyben nehéz lenne ráismerni a tényleges angol viszonyokra.

A történetek hetvenes évekbeli „angol valóságának” megteremtéséhez Benedek többnyire a múlt század végén vagy a század elején játszódó angol komikus szappanoperák kliséit, jól bevált helyzetkomikumait használja fel. Egyik ilyen visszatérő klisé a John Lennon és inasa között játszódó jelenetek vagy az ötórai teázás mint az angol önazonosság sztereotípiájának megjelenítése a Japánakácban. Ezekben a jelenetekben Benedek egy már eleve parodizált és stilizált tizenkilencedik század végi vagy huszadik század eleji közép- vagy dél-angliai hierarchikus kapitalista társadalom ábrázolásán keresztül jeleníti meg John Lennon világát. A jelentésbeli különbség Benedek és az angol komikus szappanoperák reprezentációja között az, hogy kulturális kontextusa viszonyában az angol komikus szappanoperák önironikusok, önkritikusak, a történelmileg kialakult ideologikus énképre és társadalmi berendezkedésre reflektálnak, Benedek reprezentációjában viszont az angol önazonosság jelölésére szolgálnak. Nincs önmagukon túlmutató jelentésük, érintetlenül hagyják reprezentációs érvényességüket, ezért ideologikus marad szövegbeli működtetésük. Amennyiben esetleg Lennon eszmerendszerének paródiájának tekintenénk az Így élt John Lennont ezeknek a sztereotípiáknak a használata miatt, a kulturális és politikai jelentése tekintetében egy nosztalgikus, konzervatív álláspont irányába mozdulna el.

(Hagyományosság)Már utaltam arra, hogy többnyire Lennon szerelmi életével és nemi kalandjaival foglalkozik a Lennon-ciklus. Az Így élt John Lennon erotikája is a szappanoperák, valamint a lágy pornó képi világából épül fel (találkozások, elválások, szerelem, nemi kalandok, szerelmi háromszögek stb.). Ezt Benedek egyértelművé is teszi a Genetika című történetben. Mivel a férfi-nő viszony ábrázolása és a nemiség megjelenítése intézményesített kulturális közhelyek és közismert erotikus történetek sorozatából bontakozik ki (franciázás, a nők orális szexszel kapcsolatos szemérmessége stb.), az Így élt John Lennon reprezentációja hagyományos, egyáltalán nem formabontó ebben a tekintetben. Egy patriarchális beállítottságú heteroszexista ideológia strukturálja képi világának erotikáját. A női szereplők többsége csak testiségében jelenik meg, lehetséges vagy tényleges szexuális vágy-tárgyak, erotikus vagy szexuális örömforrások, a férfi szereplőket pedig a promiszkuitás jellemzi, nemi ösztöneik szabadon engedése és ellenőrzés alá vonása a központi problémájuk. Bár a narráció a komikum és az irónia eszközét használva távolságot tart a beszélő és az elbeszélt erotikus történetek között, az Így élt John Lennon nem lépi át a felhasznált nemi sztereotípiák által felkínált ideológiai keretet. A reprezentáció inkább aláírja és megerősíti azt, mivel nem vonja kétségbe magának az ideológiának az érvényességét.

Az Így élt John Lennont tarthatjuk viccesnek, szórakoztatónak, unalmasnak, sekélyesnek stb.. Elsősorban egy könyv, amit el lehet olvasni, és amiről lehet gondolkozni. A többi ízlés dolga.


(1) Varga Lajos Márton: Nincs irodalmi élet. Népszabadság, 2001. december 12. Köszönettel tartozom Benedek Szabolcsnak, amiért erre az interjúra felhívta figyelmemet.

(2) Az így élt John Lennon című könyvvel először a szolnoki Interspar áruházban találkoztam.

(3) V.ö.: Raymond Williams: A kultúra elemzése (ford. Pásztor Péter). A Posztmodern irodalomtudomány kialakulása (szerk. Bókay Antal et. al.) Budapest: Osiris, 2002., 385-391.

(4) V.ö.: Kulcsár Szabó Ernő: A Posztmodern és az „új érzékenység”. A magyar irodalom története. Budapest: Argumentum Kiadó, 1993., 144-189.; Takáts József: Rövidtörténet, 1986, Posztmodern. Budapest: Nappali Ház, 1994., 9-22. A posztmodern mint a kortárs magyar irodalmat leíró elméleti kategória problémájának megvitatására lásd Esterházy Péter: „Ki nem történet-elvű itt?”. Lettre. 1998-99 tél. 42-44.

(5) Benedek az Így élt John Lennont novellaciklusként határozza meg. Benedek, 2003., 87.

(6) V.ö.: Linda Hutcheon: A Theory of Parody. The teachings of twentieth-century art forms. New York and London: Methuen, 1985.