Szent Ernestusunk, avagy testben versbuborék

Szentink lett a büszke Kisújnak Szent Ernestusa,
Vasstól beirodalmazva már hája és húsa.

Készít jó sok téntát, szent ihletet alít, s elszánt,
Hajnalban már pennájával minden papírt felszánt.

Körmölget ő éjjel-nappal, arca gyullad pírra,
Költözteti emlékeit a fehér papírra.

A bereki medencében sem fürdik ő, mint más,
Amit ő ott megcselekszik: szelíd időmosás.

Vers-léghajón száll a mélybe, repíti teája,
Édes ön- és közbosszantás legfőbb tudománya.

Oláh János, a frász

Tempózik lágyan e Pesten megfáradt kar, a te
Álmod már csak ama üsd-vágd, lírai karate.

Víz színén lebegsz, csillagot lesel: tán lehullna!
Szent Ernestusunk frászt kap legott: egy vízihulla!

A nagy ijedtségre megnyílnak öblös butykosok,
Szalajtanak, s egyre butykosok után futkosok.

Amíg írók borgőzösen villantanak agyart,
Te homlokod ráncba gyűröd, és naplót írsz. Magyart.

Sarusiáda

Hanyatt úszva ugat
Magyar Krisztus balján,
Árva imát mormol
Az tsabai Szajnán.

Mótzföldi bált föst az
Detzebálos Gyulán,
Kutyakántor bujkál
Hadak uttyik nyomán.

Elszökő az élet,
Kéne kupakolni,
Jeruzsálemhegyen
Lyány fölé hajolni.

Eszter berkét bújja
Az kazal tövében,
Aranykapca álma
Szaglik az fejében.

Korzóhoz vagabund
Ez új Tsuba Ferke,
Tsonka Tsanád után
Jöhet Karczug-Berke.

Az bereki pázsit
Sarusinknak éden,
Megír vagy hat könyvet
Az feredő héten.

Hullt légy levesünkbe,
Mert az fagy öszveránt,
Harcra készen Miska,
Mint Kurta de Zaránd.

Az kaporszakállú! -
Rikkantja az télnek,
El is hagyá ajkát
Az tsavargó ének.

Elmaradnak kotsmás
Szellemi tivornyák,
Hideg szelet küldött
Pár globálbuzernyák.

Nem áll idegen szót,
Magyar helyett flantzot,
Álmában is aprít
Sok kurva labantzot.