A testes nő meg a vércukor

 Hódolat Vass Tibornak

Az alkonynak nálam nincs keletje,
élcelődik a testes nő, nem én.
Ha fölmegy a nap meg a vércukra,
élcelődik a testes nő, nem én.

Elvan a nap mozgásával,
figyel lementét, fölkeltét,
van egy napórája is a testes nőnek,
élcelődök, nem nekem.

Nem érti, hogy mozog,
de le tudja olvasni róla az időt,
meg tudja becsülni
negyedórára pontosan a teste nő,
nem én az időt.

Imádja, ha süt a nap,
olyankor hagyatkozhat a napórára,
jobban hat az inzulin.
A testes nő nem testálja
másra a beadást, azt sem tudja,
sok a cukra-e vagy kevés,
mit csinál az inzulin,
ő szúr, nem én,
élcelődöm, nem belém.

Negyedórára pontosan beadja magának,
összefog egy marha
nagy darab hájat a hasán,
s ha jó helyen az árnyék,
bevágja mélyre a tűt,
benyomja mindet egy szuszra,
nem én nyomok be, élcelődöm,
a testes nőről beszélek,
az alkony nálam nincs-keletjéről.

A nap a testes nő fölmenője,
nem enyém.
Élcelődöm, nehéz nekem a testes nő
mellett kunmarcellázni,
szokottan hozni formám az Úr
(Vass Tiborról beszélek)
kívánsága szerint.
Cukros nem vagyok,
édesemnek nincs ki szólítson.

Arra gondol, a testes nő, nem én,
a nap süt rá, mikor azt mondom,
ne álljon olyan szögben
injekciós készletével a rádió közelében,
leárnyékolja az adást,
azt mondja, nem is süt a nap,
hogy tudna ő árnyékolni,
és különben is,
milyen olyanszögről beszélek,
olyankor beadnám neki én az inzulint,
én adnám be olyankor,
élcelődöm, hátulról leg-
feljebb.

Mondom olyankor, a hullámok terjedése,
meg a gátlás,
de hasztalan, az égre néz a testes nő,
nem én, vizslatja a napot,
menőben, jövőben. Múltkor beadtam,
nem bírtam tovább,
azt mondta a testes nő, nem én,
az árnyékszék tehet róla,
felültették oda őt a sugarak,
eltölt ott néhány negyedórát,
árnyékolja a széket,
nehéz neki mellettem testesnőzni.
Élcelődik, értsem meg, nehéz.

Megértem, néhány negyedórára megértem
Vass Tibort. (Az Úrról beszélek.)
Teremtett szerzet,
testes nőjét
szedte, vette, teremtette. Az alkony, a kelet,
a cukor meg a napóra
innentől más lapra tartozik.
(Mármint nem a pasztis-Esőre.)

A testes nő és a paróka

Akinek saját haj van a füle mögött,
ne menjen a napra,
parókáz a testes nő, drága szentem.
Bogaram, hogy tár- és tarkapacitását
figyeljem, elnézzem, Vass Tibornak
miként tetszeleg”
az Urat rendre megkopasztja.

(A testes nő a parókázás mellett
régtől fogva ügyel,
hogy simán menjenek ügyei,
igazít a bikinivonalán,
vádlit epilál, combbelsőit gyantázza,
melléből szőrt éget,
bajszocskát, orrszőrt kisollóval igazít.
A testes nő tudja,
mi akad fönn az idő borostáján:
pengeélen táncol álhaj, álháj.)

A testes nő sokat ad magára.
Magányra nem kárhoztatja az Urat,
negyedórára pontosan Vass nyomában jár,
minden szóval rá hajaz.