XIII.

földtől fogant vágy búcsuját

e percektől ha tiszteled

éj-mélyből ömlő fényedet

sáros hajamra hullni hagyd

mint nevetve könnyező eső

csorogjon végig arcomon

lapozd árnyanként

öledbe sohase fektetett

álmaim ringasd a nagy vizek

a csend-arcú zátonyok felett

habodból nevess reám követ

utolszor ez ég alatt

én elmegyek de itt marad

az örökbe mártott pillanat