Gyomromban patkány

surran,

rág, Nem érek el a reggelig.

Hajadba pókháló akad,

elszáradt

angyalnyál - hold telik

hasad fölött. Dereng.

Heversz málló

fal tövében, vacogásodra színes

rongyot húzol. Ezüst kertben

ezüst

kutyák kergetik az időt.

 

Majd

hónaljadból pereg számba a

harmat, kiszáradásomra

halk

és sós eső.

Megérkezők szomjával

iszom. Beleveszem

ivásodba,

benned állok, fulladozva.

Szemérmetlenül.

 

Ferde ablak alatt terített asztal,

így képzeltelek el - nála.

Gőzölgő hattyúvér

fekete porcelánon.

És hosszú út

a parancsolás szégyenéig.

Melledre méz csorran,

mézzel

csorran el a melled.

Félelmedbe

darazsak költöznek,

zümmögve keresik

bent a halálos pontot.

 

Odébb, tenyered

épp elérne, sorsomra

várok. Várom, átnőjenek

a füvek.

Érintésem szétszivárgott, kí-

vánásodban elolvadnak

agyamban a könnyű

mondatok,

Mintha tavasz lenne,

a nap

valahol

kisüt,

Tündöklése rozsdán.

Téli sebei. Fáradt

jégcsapok.

Átleng rajtuk elfelejtett lihegésed.

Sírásod - ahogy madár elejti

a könnyét, annyi. Talán