Lapszámok, 2017/2

Migránsanya

 

 

Migránsanya

 

A köldök narancsok napokig állnak majd bontott halomban.
Ha gerezdjeikre szedve adja, tányéron, elcsipegeti, egyen.
Sosem hagynak magadra, ilyenek az egyke anyák.
A héjdarabkák azután még napokig száradnak
egy tegnapi, múlt heti, múlt havi újságpapíron.

Azóta van úgy hagyva a konyha, hogy le kellett ülnie.
A rossz hírek mindig ölekben keresnek helyet maguknak.

Bejött, nézte, anya hámoz, hosszú percekig.
A hallgatása egy vajúdás légszomja volt.
Aztán, mint a gyümölcshús, kibuggyantak belőle a szavak,
hogy átgondolta, és döntött, és megy, nekivág.
El-, fel-: ad, számol, mond.
Hogy sajnálja, de ez van, rajta kívül nincs már itt otthona többé.
A közérzet miatt, amit benn tart a szögesdrót; amit letüdőz.

Heti egy Skype-call. Gyászmunka monitorfényben.
A kezére mered, fonnyadó alkarba markol.
Miért nem volt, miért nem lehet elég egyedül megtenni mindent.
Hámoz, gerezdjeire bontja, eszegeti a magányt,
körmei alatt lassacskán megtelepszik
a szekunder szégyen kesernyés hártyabőre.