Lapszámok, 2017/1

Cigányok

 

 

mikor görgeyéket kitelepítették

és makkaiék jöttek a két szobába nyolcan

nem volt boldog a ház

minyó bugyi nélkül szaladgált

de nem jött a közös homokozóba

mari esténként a népszínház utcába ment

makkai bácsi a hegedűjével indult

nádszál öregasszony felesége

virágos kosarával járta a zenés helyeket

 

mondták ők hozták a poloskákat a házba

de azelőtt is kellett gesarolozni

bár az senki szerint sem egészen úgy volt

 

mikor a vári óvodából balázst tetvesség miatt kitiltották

az orvos megnyugtatott

ugyan megszokott dolog

és az óvodavezető nő is mondta

ez amolyan járvány

de kussoltak róla mikor kitiltották a közösségből

a tanulság

a tetvek sem a poloskák nem rasszisták

egyszerűen csípik a helyzetet

 

jó lenne frappánsan bezárni a verset

ezért nem cigányoztam soha

zsidózás ellen anna franktól kaptam mélyütést

 

makkaiék mentek virággal hegedűvel

a fiúk időnként kijöttek a börtönökből

mari esküvőjén majdnem szétesett a ház

volt cimbalom hegedű brácsa

 

hős utca

gyerekkor

 

lehet hogy egy poloska a nemzet mohácsa