csütörtök; Csoóri; EP
csütörtök
csütörtök: amikor a legnehezebb –
olvasom Juhász Ferencet ami neki
az Oktogon nekem a Hősök tere lehetne
a szobrok ittasult szeme most is az éjszakába néz
fölöttük halvány fénysorompó vakít és imitálja
a délutáni napsütést most csillagok csúsznak le az angyalvágású kezein
az a pont egy megváltás-zenit elég magasan áll ahhoz
hogy az Andrássy úti szoros lecsorogjon a Deák térig
én egy kicsit azért átkozom magam azt a három
srácot az elrobogó sportkocsiban: hazavigyünk szívem?
üvölti az egyik hangjába a lámpafényes út is belerészegedik
„Szívem az égre feszítve látja sorsát” mennyire illene hozzá
egy késő szeptemberi csillaghullás aztán jön egy másik azt
mondja cicám az ég csalókán tömör fényei billennek
odább két halvány holdfarkincán jaj férfiak! félig átkozom
magam Magyarországból is csak néhány kilométer
süllyed el a csizmakopogásban előlem fut el ez a részeg este
hogy a szobrok szemében menedéket keresve vakon tekintsen
és örökké háttal a Városligetre itt állok egyedül mint az angyal az
ég közelében akinek elveszett a lépte szívem a bőrkabát sötétjében
vagy nincs is szívem Juhásznál kék zöld piros nálam ez a lankadó este
egyre inkább elszíntelenedne csütörtök van de ebben a belső fagyban a
szobrok kőtömör szürke körvonalának egy-egy halk roppanása és a
napszak is fölfoghatatlan a sarkon fordulok be ahol ez a derűs sikátor
egyetlenegyszer kellene kivezessen a huszonegyedik század
sivárságából.
Csoóri
az idő múlik én élek úgy
mint egy mozdulatlan farakás
a bánat túlcsordul a szíven
és végítéletig nyúlik a megváltás
a trolimegállóban szélnek támasztják
libabőrös hátukat a fák aranyszínű levelek
szenvedik el az ősz váratlan becsapódását
a lehullókat fölfogja egy már-már túlcsorduló avarkosár
jó lenne nincsen szavakból verset írni
„nekem most elég hogy süt a Nap” – mondja Csoóri
nekem nem elég – de míg meg nem érkezik a troli
elcsórni ezt a sort és csak próbálkozni próbálkozni
függőleges sorompót állít az útra az akácsorok
fogyatkozó őszi súlya és én is eltöprenghetek
az ágak gyönge mozdulatain nem tudom a törzsnek
mije a lomb a test váza és a ráültetett arcok sok-sok fonnyadó liliom
hiányzó törzsem karolom át amibe dérként csípett
a kilátástalanság rönk vagyok a többi rönk között
az erdő reményeimből is elköltözött az eget nézem és
hogy a nap most milyen hideg és kegyetlenül zömök.
EP
soha nem gondoltam volna hogy majd a
közértben jut eszembe EP
a ki szavatol a lady biztonságáért
meg a senki bár azt ő is zárójelbe rakta
arról ugrott be hogy azt mondta
a biztonsági őr hercegnőm vigyázz magadra
most már ez a hercegnő rajtam ragadt
mint a fehér pufimellény ami töredéke lehetne a télikabátomnak
csak gúnyosan nevezem úgy pufajka
ide a sarokra megyek de mintha átruccannék
Oroszországba és a közértben kirobban 2016 dobozostej-forradalma
szóba jött a pasztörizálás az egyik tejet leverték
(de nem fröccsent szerteszét)
össze volt túrósodva és a papírdoboz fehér zárójele közrefogta
vagy mintha beleöntötték volna egy márványkoporsóba.
Vissza a tetejére