A képeslap; Az idegen; Haza
A képeslap
Ez más tél, más ünnepek, másfajta illatok
hűtik a mély fagyot, a rózsakék lobog
körben a dombokon.
A Főtéren egy kamasz mozdulat,
egy fruska nyerítés meghitt és rokon.
A Sétatér fáin bunda hó, mellbe harapó
a tél kékes szaga, a Vlegyásza felől
szállongó fény, s a boldogság erős
sejtelme: ünnep jön. Vesszőkosárban
kisded parázs, sült tök somolyog.
A téli utcákat csak képen érem el.
Itten hazám a hó: szitál, nő a lepel.
Nem a múlt hiányzik, hanem remélt jövő.
De messze jár régi, szétfoszlott koromtól!
Az egykori, ha dúlt is,
behízelgőn dorombol.
Már nem lesz nyugtom, csak nyugovásom
a telő télben.
Kolozsvár énekel.
Az idegen
Ráz ez a vidék, le akar vetni magáról.
Hova mennék a magam választotta hazából?
Hol találok ebben a szívhidegben itt
egy-két embert, aki kérdez s fölemel valakit?
Haza
Közétek jöttem.
De sosem érkezem meg.
Kitárt karok alatt
bukdosva haladtam előre.
A tárt kar megállít a röpülésben.
Ahova vágyom,
elérhetetlenül közeledik.
Hova minden erőmmel
igyekszem, visszahátrál
a ködbe, a rossz órarendbe.
Ide igyekeztem.
És még most is jövök az úton.
Néha szárny röpített,
szárnyalt baráti autó is velem.
Kiléptem a kötelességek
kötelmeiből, a halálig
engedelmes hangyák bolyából.
Közétek jöttem.
Kérjetek rá, segítek.
Borban és fűrészporban ázik
a régi udvar. Fölragyog
egy ívlámpa és kibontatlan
ruhacsomagjaim.
Vissza a tetejére