(Beszélni tanulok)

„Az ember a lehelethez hasonló,

napjai a tűnő árnyékhoz.”

(Zsolt 144,4)

Beszélni tanulok. Leveszem

a kötést hangszálaimról –

a seb megnyílik, és fájdalmas

csend fakad belőle.

Lélegezni tanulok. Felbukom

emlékeim áradatából –

a számon a lélek ki-be jár,

nem talál bennem lakhelyet.

Lenni tanulok. Megmutatom

magamat magamnak, mint hideg

pára az ablakon, olyan vagyok,

átsüt rajtam a nap –

Felnőttünk

Szerinted nem vagyok félelmetes.

Nem tudom, igazad van-e,

soha nem voltam kedves sem

veled, sem pedig magammal –

még kicsi gyerek voltál,

bevetettem veled egy doboz

aszpirint, hátha meghalsz, csak

rosszul sikerült a kísérlet, és

most sajnálod, hogy felnőttünk

anélkül, hogy jobban érezném

magam, de félni nem félsz.

Megedződtél mellettem a halálra.