Elment a Kicsi Asszony; Hiányzik a Kicsi Asszony; Mint a bolond
Elment a Kicsi Asszony
Elment tőlem a Kicsi Asszony,
hűvös lett minden körülöttem,
munkál az Idő, hogy elapasszon,
elmúltam, jóval, ötven.
Tartást és erőt adott mindig,
hogy velem volt, azt is köszöntem,
az öregembert hiába intik:
„elmúltál, jóval, ötven”,
részeg a vágytól, meg a testtől,
szüntelen szeretni szeretne,
de mellette, miként a testőr,
múlik az Idő, s pusztít egyre,
ötvenen túl mit is akarjon?
Elment tőlem a Kicsi Asszony.
Hiányzik a Kicsi Asszony
Hiányzik nagyon a Kicsi Asszony,
a hiányát a gyomromban érzem.
Olyankor remegek, és valami
soha-nem-volt szomorúság fog el.
A napokat szeretném, vissza-vissza!
Hogy megint akkor legyen, amikor,
amikor nem elmondható, mennyire,
és együtt és együtt és együtt.
Elmondani nem lehet, semmiképp.
Csak a dinamikáját, az elementaritását,
és a kétségbeesést, hogy minden mást.
Hogy minden mást elfeledni, kikapcsolni,
öntudatlan, álomszerűen, iszonyú erővel,
csak egymásra és magunkra figyelve.
Mint a bolond
Mint aki bolond, mint aki nem érti a dolgokat maga körül,
úgy, és újból úgy, csak könyörgöm, csak fohászkodom.
Mint a bolond, aki nem érti a dolgokat maga körül.
Van valaki, aki volt, és aki nincs. Ennél pontosabban
meghatározni a helyzetet képtelenség. Eleven hiány.
Van, aki volt, és aki nincs. Nem lehet ennél pontosabban.
Szeretném nagyon, hogy újból. Mindent, ami teljesen ő.
Nyálkahártya, bőrszövet, zsírszövet tömören a bőr alatt.
Azt szeretném nagyon, ami volt, és ami teljesen ő.
Magamnak akarom, de ‒ ha kívánja ‒ nem csupán magamnak.
Az idegvégződéseit szeretném, nagyon, ha ő is szeretné.
Akarom magamnak, de ‒ nem vagyok önző ‒ nem csak magamnak.
Könyörgök hozzá, fohászkodom, mikéntha volna isten.
Az eredmény kábé ugyanannyi, mintha az volna valóban.
Szüntelen fohászkodom, mikéntha hinném, volna ő isten.
És elhullok lassan a reménytelenségben, kicsiasszonytalan,
ahogy haldoklik minden kütyü, ha sokáig semmi nincs.
Lassanként elhullok a szomorúságban, kicsiasszonytalan.
Bolond vagyok, nem értem a dolgokat magam körül.
Úgy, és mindig úgy, mondom a magamét süket fülek előtt.
Nem értem a dolgokat magam körül, tehát bolond vagyok.
Vissza a tetejére