Rákos apám
dühödten gyomlál a napon.
Óriási hasán áthajolva
ül a sámlin, és vastag, fekete gyökereket
húz ki a zsíros földből.

Rákos apám
álmatlan bolyong a házban.
Kimegy a konyhába, szétnéz,
feldönt ezt-azt, gyújtogatja a villanyokat,
szétnyom egy alvó pókot.

Rákos apám
semmit se bír már megenni.
Tányérra tesz két nápolyit,
visszahanyatlik, kapcsolgatja a tévét,
főzős műsorokat néz.

Rákos apám
hajdani uszodákra gondol.
Beszélek hozzá, másfelé néz.
Fontos a ritmus, dünnyög, bírni a távot,
mint a Hosszú Katinka.

Rákos apám
karján a szeplők feldagadnak.
Ettől a kéztől féltem.
Kiskanalat rak szépen a kávém mellé,
három kockacukorral.

Rákos apám
rendet tesz a fiókban.
Gyógyszereket pakolgat,
számolja, melyikből hány fogyott el,
mit kell majd felíratni.

Rákos apám
a virágágyás mellé telepszik.
Elszáradt fejecskéjük pofozza,
jó lesz magnak, nyújtja a tenyerét, ezt
vidd, és szórd el az ősszel!