Házasok

Ne mondd, hogy anyád vagyok!
Az igazság egyre merészebb.
Szorít. Elenged. Szorít.
Rosszul alszom.

Reped a szerelem, ha megérik.
Íze száraz, elfolyt
emléke ott marad a combon.

Így hagysz el, észrevétlen.
Hűtlenséged rendjét nem kutatom.
Még vetkőzöl hozzám,
rám sem érzel.

Testtörvényeimet ismered:
Tíz perc görcsös remegés.
Tíz perc erőtlen béke.
Csend.
Kegyelem minden szakadásban.

Apályidő

A fövenyig jöttem eléd ma este.
Elkésve, mégis túl korán. Holtidő
ez az év nélküled. Apályod nyomai:
vizesflakon, fél pár rózsaszín strandcipő.

Emlékeid közt lépkedek zajongva,
némán engednél magadhoz közelebb.
Farmerom feltűrve, mezítlábas napok.
Fürödnék, félnék, inganék veled.

Partodról nézlek órákig, parttalan.
Hullámaidat már keltüktől ismerem,
s tudom: nincs szél, mi roncsaid kihozná.
Titok vagy, és hűség, én fázó türelem.

Zuhany

Engedd meg a vizet! Nyugodj! Mosd a hátad!
Válltól tenyérig most saját anyád vagy.
Nem kellek már neked, lásd be, és most engedj,
boldogabb lehetsz, de miért kéne, hogy szentebb
legyél? Szeresd magad jobban,
lesz még kevés időd. Pucéran se szennyed,

se kölnid. Párálló szemmel miért épp a tükörre?
Új arcodra figyelj, s többé ne töröld le.