Eső - irodalmi lap impresszum

Számozott utca

 

 

Befújta arcát szúnyogriasztóval, így nem kell félnie a csípésektől. Mégis álmatlanul forgolódott az ágyában órákon át. Hallgatta, ahogy a vérszívó a szertől megzavarodva kering az arca fölött a levegőben, mint egy repülőgép, amely nem kapott az irányítótoronytól leszállási engedélyt. Erről a rovarról is néhai felesége jutott eszébe. Konfliktusaik. Ha az asszony jót akart, abból is baj származott. Kiment a teraszra cigarettázni, mert a férfi rettegett a passzív dohányzás következményeitől. Közben beengedte a lakásba a szúnyogokat. Ilyenkor októberben elég csak rövidke időre nyitva hagyni egy nyílászárót. Rengeteg éjszakai veszekedésük kezdődött alattomos szúnyogzümmögéssel.
Most nincs kivel veszekednie emiatt. Kínzó hiányérzete támad. Átmehetne a szomszédba Dezsőhöz, akiről tudja, hogy végigtévézi az éjszakákat börtönpszichózisa miatt. Dezső szinte napra pontosan akkor szabadult, amikor a tumorban elhalt asszonyt eltemették. A férfi pánikbeteg lett, miután egyedül maradt, gyógyszeres kezelésre fogták a kerületi ideggondozóban. Dezső pedig elkezdett szorongáscsökkentőt lejmolni régi barátjától. Cserébe elkíséri a férfit mindenhová a városban, így annak nem kell tartania a pánikrohamoktól. A férfi olykor szégyell az ápolatlan külsejű börtöntöltelékkel együtt mutatkozni az utcán. De nem tagadhatja önmaga előtt, hogy hasznos közöttük a szimbiózis.
Összeköti őket, hogy mindketten lecsúszott középosztálybeliek. Amiért pedig Dezsőt bevarrták, azt ebben az utcában számosan megteszik büntetlenül. Istenem, gyereket csinált a lányának! Az Ószövetség szerint két bibliai nép is vérfertőzésből ered. A férfi megriad önnön gondolataitól. Felkel, az asztalhoz botorkál, felkapcsolja a kislámpát. A szegénység kultúráját nem sikerült elsajátítania a helyiektől ideköltözésük után. Nem éli fel jövedelmét napok leforgása alatt. Megtapogatja inge zsebében a felhalmozódott kaparós sorsjegyeket. Mindennap vásárol egyetlenegyet, aztán hónap végén bizonyosodik meg arról, nyert-e valamit. A bizonytalanság ajtót nyit a reménynek. Talán máris milliomos, és a jövő hónapban visszaköltözhet elárverezett lakásába, melynek elvesztésébe az asszony belehalt.
Nem akar leülni megint a net elé. Az egyik közösségi hálón minduntalan harmadik világbeli lányok házassági ajánlataiba ütközik. És az utca túloldalán lakó cigány lány is feltűnően nyalogatja az ajkait, ha véletlenül összeakad a tekintetük. Érthető. A férfi nem egészen nincstelen. Egyedülálló. És a felesége után nem maradt rá gyerek, csak egy láncos aranyóra, amely az „Álmaim városa, Bécs” dallamát játssza. Amikor a férfi erre az értéktárgyra pillant, újra és újra rádöbben, milyen keveset tudott élete párjáról. Soha nem merte megkérdezni tőle, hogyan került hozzá az óra. Félt a különben közlékeny asszony esetleges hallgatásától, amelybe bármit beleérthet. Vagy hogy éppenséggel valami sötét titkot fed fel előtte. Lefeküdt valakivel a csecsebecséért. Elemelte egyik nevelőjétől a javítóintézetben. Nagyapjától maradt rá, aki katonaként egy civiltől rekvirálta a legutóbbi világégés során.
Mégiscsak át kellene mennie Dezsőhöz. A hűtőből kivesz két doboz sört, és az ajtó felé indul, de hirtelen megtorpan. Egyikük sem ihat a gyógyszerre. Pedig alkohol nélkül nem meri feltenni azt a kérdést szomszédjának, ami már régóta foglalkoztatja. Valami ismeretlen oknál fogva cefetül furdalja oldalát a kíváncsiság: a gyerek, akit lányának nemzett, vajon apának vagy nagyapának szólítja Dezsőt? Zavarát fokozza, hogy az éjjeliszekrényen megszólal a zenélő óra. Nézi az odakint szitáló esőt, és tétovázik.
Van annak jelentősége, hogyan szólítja ember az embertársát? Itt hosszú évek óta mindenki névtelen.
Az utca is, amely a megviselt házak mellett szalad a végtelenbe.

Vissza a tetejére