Amikor; Két anyavers; Lassítás; Meggyfák
Amikor
már nincs
soha nem lesz
emlékfonál és jövőszál
szövetük mégis eltakar
Két anyavers
anyám unja az egész túlvilágot
kérdeztem hogy tetszett a darab
a lánnyal láttad akinek nem volt lakása
egy kapualjban szólítottam le majd beköltözött hozzád
hisz te már úgyis meghaltál
most együtt laktok
ásítva panaszkodsz iszonyúan sokat beszél
elviselhetetlen perszóna lett
s valójában te vagy a megtűrt
aztán nézek utánatok
fekete blézert viselsz
alatta valami pirosat
nehézkesen lépdelsz lefelé
*
oh ha itt
lehetnél velem
sétálhatnánk e lakótelepen
belém karolnál
nem kellene
meleg vizes
petpalackokkal
aludnod
télen
egy fűtetlen világban
Lassítás
van mit lassítani a
szíven
ahogy dobja szét
másodpercenként életem
türelmetlen már menne
utánad
Meggyfák
lépések
kutyapuha csend
leválik rólam
elsiet
hitetlenkedve téblábolok
fanyar emlékek közt
az életem
Vissza a tetejére