Eső - irodalmi lap impresszum

Csokoládé

 

 

Apámat. Látogatni. Egy pizsamát,
végiggombolósat, mert csak azt szereti,
őszibarackot, fehér és sárga húsút is,
és egy darab csokoládét viszek neki.

Apám a kórházban fekszik.
Négy napja vették ki egyik veséjét,
s most megszeppenve ülök ágya mellett,
míg kivesézi hosszan a hogyant, miért.

Apám rákos. Hatcentis daganat
terpeszkedett el bal veséjében, valamint
áttét van a mellhártyán, mellékvesében.
Múlt, jelen s jövendő egyszerre felém int,

ahogy nőni kezd az időben a tét.
Azt mondja, negyven év után leszokik
most már tényleg a cigiről, és érzi,
a kávéra se tud majd ránézni egy ideig.

Nem mintha jelentősége lenne,
hisz mára a nikotinsárga köd végleg
szétmarhatta belül lágy szerveit.
Kék tekintete szemem hamvvedrében ég le,

ahogy biztosan állítja, a stressz hozta ki,
és vádol, sorolja vélt s valós sérelmeit.
Majd fanyar humora kibuggyan váratlan,
hidegen felnevet, szűken elmosolyodik.

Közben határozottan gesztikulál,
fölül, föláll, könnyedén járkál,
mintha nem is lenne harminccentis
vágás villogóan vékony oldalán.

Fájdalomcsillapítót nem szed,
altatóra sosem volt szüksége,
a kemóra nem lehet rábeszélni,
nem tudni, merre, mi lesz így a vége.

Talán a homoktövis, amiben úgy hisz,
és a titokzatos ukrán csodadoktor
gyógyítja majd meg burjánzó testét,
vagy végleg mindent összerombol.

Apám öntörvényű, makacs, erős ember.
Ezt félem és szeretem is benne,
az unokákról már szelíden kérdez,
mintha mulasztása ezzel rendben lenne.

Elköszönök, s mielőtt lekísér,
ágya mellé motozza a csokoládét,
kint a párában gyors zápor készülődik,
felhők mögött bujkál a riadt, nyári ég.

Vissza a tetejére