Legépfegyvereztek itt mindenkit, kérem szépen, aki mozgott, az golyót kapott az agyába, az ülepébe, a bordái közé, a kutyámat is meg akarták ölni, pedig szeretetre méltó kutya ez, nem bántott soha senkit, ja, a galambokat?, hát az más, a galambokat kedvelte, olyan nagyon kedvelte, hogy minden áldott nap meg kellett ölnie egyet közülük, aki ezt nem érti, Istent sem fogja megérteni soha, hiszen a Fentvaló is szereti a földlakókat, mégis egy idő után sorban elveszi az életünket, még a papokat sem kíméli, pedig őket azért teremtette közénk, hogy az Ő igéjét hirdessék és táplálják belénk, hogy néha kevesebb sikerrel, ez most nem tartozik ide, arról van csak szó, hogy az Egek Ura sosem bosszúból veszi el valakinek az életét, hanem csak azért, mert az isteni időszámítás szerint lejárt az illetőnek a földi élete. Ami pedig a galambokat illeti, el sem tudjátok képzelni, hogy milyen sanyarú szerencsétleneknek az élete, egyetlenegy vágya van mindannyiuknak, s ez soha egyiküknek sem sikerül, pedig nem is tűnik olyan elérhetetlennek ez az egész, egész életükben arra vágytak, hogy egyszer, egyetlenegyszer felröpüljenek a fellegek fölé, s hogy ez soha nem sikerült nekik, szamaritánus kutyám mindennap elvette egyiküknek az életét, hogy legalább azt az egy galambot ne sanyargassa tovább a vágy, hogy ne tegye beteggé a beteljesületlenség, ne szenvedjen tovább, mert a holtak nem cipelik tovább a beteljesületlen vágyak elviselhetetlen súlyú keresztjét, és szerencséjükre a galamboknak sem adatik meg a halál utáni élet semmilyen formában.

Nekem magamnak is hosszan kellett könyörögnöm, hogy hagyják meg az életemet, sikerült olyan érveket találnom, amelyeknek hatásuk volt, s akiknek meg kellett volna gyilkolniuk, életben hagytak engem is. Nem ölhettek meg, mondtam nekik, én szeretem Beethovent, még mindig fel tudom mondani a szorzótáblát, és három nyelven tudok énekelni, és azt is tudom, hogyan kell felröpülni a földről egy-két méter magasságra, s ott aratni sikereket, és nekem van anyám, el sem tudjátok képzelni, milyen érzés lehet, hogy idősebb korban is még mindig van anyja az embernek, jól van, idáig rendben lennénk, a kutyámat s engem életben hagytatok, anyámat megölhetitek, ha nagyon akarjátok, ott fekszik a másik szobában, élt már eleget szegény, eljött az ideje, Isten úgyis elvette volna az életét nemsokára. Az a két-három nap nem oszt, nem szoroz, de kérlek szépen, hogy kíméletesen csináljátok, előre nem szabad megtudnia, hogy perceken belül kivégzitek. Rendkívüli asszony volt egész életében, csak egy példát mondok, hogy felfogjátok, milyen lelke volt az én anyámnak. Ne hirdessétek, amit mondani fogok, mert sokan úgy fogják lereagálni a példámat, hogy szerencsétlen asszony már fiatal gazdaasszony korában sem volt normális, pedig ebből semmi sem igaz, csak patyolattiszta lelke volt, s ezt csak a patyolattiszta lelkűek tudják megérteni, nevezetesen azt a gesztusát, hogy mielőtt megölt volna egy tyúkot, jércét vagy pulykát a vasárnap déli ebédhez, mindig vetett egy keresztet a szerencsétlen állat fejére, magában lehet, hogy elrebegett egy rövid imát is, hangosan nem merte volna, mert a körülötte állók biztosan röhögtek volna rajta, s nem akarta, hogy egy imát – függetlenül attól, hogy milyen körülmények között és tulajdonképpen miért – kiröhögjenek az emberek.

            Anyámat három nap múlva eltemettük, én voltam jelen és a kutyám, még a papunk sem tudott eljönni a temetőbe, óránként kellett temesse a gyermekek sokaságát is, és a rengeteg embert, akiktől a gyilkos kezek elvették az életet, hiszen ezek a gyilkosok továbbmentek faluról falura, s alig kegyelmeztek meg valakinek, egy-két ember még életben maradt, az egyikről részleteket is tudok, hogy miért sikerült életben maradnia, s élni hagytak egy lovat is, amely tébolyultan futkorászott a falu főutcáján, s hosszú ideig még életben maradt, rengeteg étel és ital maradt a faluban, egyedül lévén, naponta többször is ehetett-ihatott, amennyit akart, aztán egy nap mégiscsak kimúlt, valószínűleg az egyedüllétet nem bírta elviselni. Nekem legalább maradt egy kutyám, nem maradtam egyedül, de a másik kettő közül, akit életben hagytak, az egyik nemsokára meghalt, ő sem bírta a magányt. Én temettem el egyedül, a másik élő nem tudott segíteni, túlságosan öreg volt. Egyébként ez volt az egyik érve is, ezért hagyták életben a gyilkosok, mert az öregember 105 éves volt, meggyőzte őket, hogy Európa legöregebb emberét nem szabad megölni, hagyni kell, hogy természetes halállal múljon ki, de neki még legalább 8 évet élnie kell, mert megálmodta, hogy nemcsak Európában, de az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Afrikában sem lesz nála öregebb, az ázsiait nem lehet utolérni, mert az már most ünnepelte a százhuszadik életévét, ő marad a világbajnok, el kell ismerni. A gyilkos banda meghatódott a hír hallatán, vagy nevezzük döbbenetnek inkább, a végérvényesen elferdült lelkületűek meghatódni semmiképpen sem tudnak, de a döbbenet meggondolkoztathatja őket, lám, most is életben hagyták az öreget. De nem elégedtek meg ennyivel, rengeteg faluból és városból kellett még kipusztítsák az embereket, állatokat, mindenkit, aki élt, mozgott, létezett. Hogy miért? Hát csak azért, mert szektájuk dogmáinak előírásai szerint, amelyekben vakon hittek, s amelyek irányították életük menetét, senkinek sem lehet többet helye a földön, csak az ők szektájuk tagjai népesíthetik be a földrészeket, ha más vallás vagy szekta gyakorlói is tovább fertőzik a levegőt, ennek előbb-utóbb beláthatatlan következményei lesznek, kipusztul a fauna, aktivizálódnak az összes tűzhányók, hegységek fognak lecsúszni a völgyekbe, Pompejivé változnak az összes országok, falvak, helységek, a föld kérgéből kivesznek az ásványi kincsek, egyszóval megszűnik a földi élet, és ezzel természetesen az a szekta is, amely át kellene vegye a földön az élet irányítását, kipusztulna teljes egészében, s ez semmiképpen sem következhet be, ezért kell sorban kivégezni mindenkit, aki nem tartozik közéjük.

            Az öldöklés most is folyik.

Legépfegyvereztek itt mindenkit, kérem szépen, aki mozgott, az golyót kapott az agyába, az ülepébe, a bordái közé, a kutyámat is meg akarták ölni, pedig szeretetre méltó kutya ez, nem bántott soha senkit, ja, a galambokat?, hát az más, a galambokat kedvelte, olyan nagyon kedvelte, hogy minden áldott nap meg kellett ölnie egyet közülük, aki ezt nem érti, Istent sem fogja megérteni soha, hiszen a Fentvaló is szereti a földlakókat, mégis egy idő után sorban elveszi az életünket, még a papokat sem kíméli, pedig őket azért teremtette közénk, hogy az Ő igéjét hirdessék és táplálják belénk, hogy néha kevesebb sikerrel, ez most nem tartozik ide, arról van csak szó, hogy az Egek Ura sosem bosszúból veszi el valakinek az életét, hanem csak azért, mert az isteni időszámítás szerint lejárt az illetőnek a földi élete. Ami pedig a galambokat illeti, el sem tudjátok képzelni, hogy milyen sanyarú szerencsétleneknek az élete, egyetlenegy vágya van mindannyiuknak, s ez soha egyiküknek sem sikerül, pedig nem is tűnik olyan elérhetetlennek ez az egész, egész életükben arra vágytak, hogy egyszer, egyetlenegyszer felröpüljenek a fellegek fölé, s hogy ez soha nem sikerült nekik, szamaritánus kutyám mindennap elvette egyiküknek az életét, hogy legalább azt az egy galambot ne sanyargassa tovább a vágy, hogy ne tegye beteggé a beteljesületlenség, ne szenvedjen tovább, mert a holtak nem cipelik tovább a beteljesületlen vágyak elviselhetetlen súlyú keresztjét, és szerencséjükre a galamboknak sem adatik meg a halál utáni élet semmilyen formában.

Nekem magamnak is hosszan kellett könyörögnöm, hogy hagyják meg az életemet, sikerült olyan érveket találnom, amelyeknek hatásuk volt, s akiknek meg kellett volna gyilkolniuk, életben hagytak engem is. Nem ölhettek meg, mondtam nekik, én szeretem Beethovent, még mindig fel tudom mondani a szorzótáblát, és három nyelven tudok énekelni, és azt is tudom, hogyan kell felröpülni a földről egy-két méter magasságra, s ott aratni sikereket, és nekem van anyám, el sem tudjátok képzelni, milyen érzés lehet, hogy idősebb korban is még mindig van anyja az embernek, jól van, idáig rendben lennénk, a kutyámat s engem életben hagytatok, anyámat megölhetitek, ha nagyon akarjátok, ott fekszik a másik szobában, élt már eleget szegény, eljött az ideje, Isten úgyis elvette volna az életét nemsokára. Az a két-három nap nem oszt, nem szoroz, de kérlek szépen, hogy kíméletesen csináljátok, előre nem szabad megtudnia, hogy perceken belül kivégzitek. Rendkívüli asszony volt egész életében, csak egy példát mondok, hogy felfogjátok, milyen lelke volt az én anyámnak. Ne hirdessétek, amit mondani fogok, mert sokan úgy fogják lereagálni a példámat, hogy szerencsétlen asszony már fiatal gazdaasszony korában sem volt normális, pedig ebből semmi sem igaz, csak patyolattiszta lelke volt, s ezt csak a patyolattiszta lelkűek tudják megérteni, nevezetesen azt a gesztusát, hogy mielőtt megölt volna egy tyúkot, jércét vagy pulykát a vasárnap déli ebédhez, mindig vetett egy keresztet a szerencsétlen állat fejére, magában lehet, hogy elrebegett egy rövid imát is, hangosan nem merte volna, mert a körülötte állók biztosan röhögtek volna rajta, s nem akarta, hogy egy imát – függetlenül attól, hogy milyen körülmények között és tulajdonképpen miért – kiröhögjenek az emberek.

            Anyámat három nap múlva eltemettük, én voltam jelen és a kutyám, még a papunk sem tudott eljönni a temetőbe, óránként kellett temesse a gyermekek sokaságát is, és a rengeteg embert, akiktől a gyilkos kezek elvették az életet, hiszen ezek a gyilkosok továbbmentek faluról falura, s alig kegyelmeztek meg valakinek, egy-két ember még életben maradt, az egyikről részleteket is tudok, hogy miért sikerült életben maradnia, s élni hagytak egy lovat is, amely tébolyultan futkorászott a falu főutcáján, s hosszú ideig még életben maradt, rengeteg étel és ital maradt a faluban, egyedül lévén, naponta többször is ehetett-ihatott, amennyit akart, aztán egy nap mégiscsak kimúlt, valószínűleg az egyedüllétet nem bírta elviselni. Nekem legalább maradt egy kutyám, nem maradtam egyedül, de a másik kettő közül, akit életben hagytak, az egyik nemsokára meghalt, ő sem bírta a magányt. Én temettem el egyedül, a másik élő nem tudott segíteni, túlságosan öreg volt. Egyébként ez volt az egyik érve is, ezért hagyták életben a gyilkosok, mert az öregember 105 éves volt, meggyőzte őket, hogy Európa legöregebb emberét nem szabad megölni, hagyni kell, hogy természetes halállal múljon ki, de neki még legalább 8 évet élnie kell, mert megálmodta, hogy nemcsak Európában, de az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Afrikában sem lesz nála öregebb, az ázsiait nem lehet utolérni, mert az már most ünnepelte a százhuszadik életévét, ő marad a világbajnok, el kell ismerni. A gyilkos banda meghatódott a hír hallatán, vagy nevezzük döbbenetnek inkább, a végérvényesen elferdült lelkületűek meghatódni semmiképpen sem tudnak, de a döbbenet meggondolkoztathatja őket, lám, most is életben hagyták az öreget. De nem elégedtek meg ennyivel, rengeteg faluból és városból kellett még kipusztítsák az embereket, állatokat, mindenkit, aki élt, mozgott, létezett. Hogy miért? Hát csak azért, mert szektájuk dogmáinak előírásai szerint, amelyekben vakon hittek, s amelyek irányították életük menetét, senkinek sem lehet többet helye a földön, csak az ők szektájuk tagjai népesíthetik be a földrészeket, ha más vallás vagy szekta gyakorlói is tovább fertőzik a levegőt, ennek előbb-utóbb beláthatatlan következményei lesznek, kipusztul a fauna, aktivizálódnak az összes tűzhányók, hegységek fognak lecsúszni a völgyekbe, Pompejivé változnak az összes országok, falvak, helységek, a föld kérgéből kivesznek az ásványi kincsek, egyszóval megszűnik a földi élet, és ezzel természetesen az a szekta is, amely át kellene vegye a földön az élet irányítását, kipusztulna teljes egészében, s ez semmiképpen sem következhet be, ezért kell sorban kivégezni mindenkit, aki nem tartozik közéjük.

            Az öldöklés most is folyik.