Andrea szerint egy pasi előtt soha nem szabad kimutatnunk az érzelmeinket. Még akkor sem, ha totálisan odavagyunk érte, és olykor belegebedünk a hiányába. Isten ments! Még a végén elbízza magát. Kaparja csak az ajtót, ha kell, hónapokon vagy akár éveken keresztül. Minél jobban megnyílunk előtte, ő annál inkább ellök magától. Ez szimpla fizika. Hatás-ellenhatás. A mágnesességben is a két ellenkező pólus vonzza egymást, az elektromosságban pedig akkor van egyensúly, amikor a két különböző töltés egyformán működik. Amennyiben tehát valakit meg akarunk tartani, játszanunk kell vele. Kellessük, de ne adjuk oda egészen magunkat. Az a legnagyobb ostobaság, ha eláruljuk, hogy szeretjük. Onnantól fogva nyeregben van, mi meg az ő kezében leszünk.

            A lányok nem vették észre, hogy Bence minden szót hall. A szobában ült, várta, hogy Andrea bejöjjön, szóljon hozzá, foglalkozzon vele. Kiment egy pohár vízért, és akkor megütötte a fülét, ahogy a lány nagy lendülettel magyaráz a lakótársnőjének. Bence megállt az előszobában. Nem állt szándékában hallgatózni – bár kétségtelenül szeretett, ezzel mindannyian így vagyunk –, de ha már így alakult… Csodálkozva és egyúttal reménykedve hallgatta Andrea elszánt és némiképp szokatlan érvelését. Kétségtelen, hogy volt benne logika. S ez így sok mindent meg is magyarázott. Bencének hirtelen az jutott eszébe, hogy milyen kár, hogy mindezt nem hallotta korábban, vagy nem jött rá magától. Megspórolt volna jó néhány álmatlan éjszakát, telesírt párnát, kételyt, kínt, értetlen éjjeli buszozást. Így egyszeriben minden világos lett és érthető. Akár a benne lévő és folyamatosan ágáló rossz érzések is eltompulhattak volna ettől.

            Mégse tudott maradéktalanul örülni, és mégse nyugodott meg.

            Brigit a könyvtár büféjében ismerte meg. A lány szólította le; Bence világéletében félénk volt az ilyesmihez, nem ő szedte fel a csajokat, azok szedték fel őt. Bence olvasni járt a könyvtárba, Brigi viszont tanulni. Komoly lány volt, néhány évvel fiatalabb nála, még egyetemista, orvosnak készült. Már az első beszélgetésükkor roppant céltudatosnak tűnt, és nem csak azért, mert újabb, ezúttal könyvtáron kívüli randevúra hívta Bencét.

            Jó volt Brigivel találkozgatni. Bence pompásan és felszabadultan érezte magát vele. Brigivel olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnt minden. Semmi játék, taktika, lélekbúvárkodás, ezotéria. Csupa józanság, racionalitás. Bence időnként el is játszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha… Ám ennél nem ment tovább. Elvégre neki barátnője van. Szó se róla, nem könnyű kapcsolat, az idő múlásával egyre csak nőnek a szeme alatti karikák, a homlokán meg szaporodnak a ráncok, de akkor is,  Andrea a barátnője, és körülötte mindig forr a levegő. Egyetlen pillanatig sem lehet mellette unatkozni.

            Néhány héttel azután, hogy Bence kihallgatta azt a bizonyos beszélgetést, egy délután a körúton sétáltak Brigivel. Túl voltak egy kávén (Andrea nem kávézott, gyakran hangoztatta, hogy rühelli a mesterséges stimulánsokat), és azon tanakodtak, hogy megnézzenek-e valahol egy vígjátékot (Andreával nem lehetett vígjátékot nézni, ő kizárólag a művészfilmeket szerette), amikor egyszer csak szembejött Andrea. Ahogy meglátta őket, furcsán, sötéten villant a tekintete. Köszönt, és elment mellettük. Bence zavarba jött, némi lelkiismeret-furdalása is támadt, holott nem volt rá oka, Brigivel még csak meg se fogták egymás kezét.

Hátrafordult, és azt látta, hogy Andrea ott áll néhány lépésnyire tőlük, kikerekedett szemekkel, kővé dermedten. Aztán, mintha rugók lökték volna, odament hozzájuk. Helyesebben Bencéhez, ugyanis kizárólag neki intézte a szavait:

            – Lesz ma este nálunk az albérletben egy palacsintaparti. Gyere el! Milyen palacsintát szeretsz? Olyat fogok csinálni.

            Bence hebegett valamit a túróról és a baracklekvárról, de Andrea szokás szerint mintha nem is figyelt volna oda. Elköszöntek, ki-ki elindult az ellenkező irányba. A tervbe vett vígjátéknak azonban lőttek. Bencét az se érdekelte, hogy mit szól ehhez Brigi. Nem kertelt, nem ámított. Megmondta, hogy buli van a barátnőjénél, és ő most odamegy. Brigi arcának minden szegletén látszott a mérhetetlen csalódás. Úgy váltak el, hogy meg se beszélték, mikor találkoznak legközelebb.

            Andrea lakótársnője nyitott ajtót. Rajta kívül senki nem volt a lakásban.

            – Mikor kezdődik a palacsintaparti? – érdeklődött Bence, mire a lakótársnő visszakérdezett:

            – Miféle palacsintaparti?

            Bence elcsodálkozott. Már majdnem kezdte mondani, hogy nemrég találkozott Andreával a körúton, és ő rögtön iderohant, nehogy lemaradjon valamiről, meg különben is, mindentől függetlenül a palacsintát nagyon szereti, bármikor ipari mennyiséget meg tud enni belőle, amikor egyszeriben rájött, hogy miről van szó.

            – Amit most rendezünk – mondta az ugyancsak meglepett lakótársnak. – Van itthon elegendő liszt és tojás? Tölteléknek mit tehetünk bele?

            Jócskán beesteledett, mikorra Andrea hazaért. Addigra már hegyekben állt a konyhában a palacsinta.