Jelenet, Kinyilatkozat
Jelenet
„Ha kell, kitaláljuk az életlehetőségeket.”
(Kassák Lajos: Néha eljön hozzánk is az idő)
Hétköznap délelőtt van, újra munkanélküli vagyok.
A büszkeségem ma nincs velem, és már föl sem tűnik,
ha szégyellem magam. Például nem sokkal előbb
megszólalt a csengő, egyszer, röviden, egészen
szolidan. Egy idős férfi és egy fiatal fiú állt az ajtó
előtt szakadtan, koszosan. Azért jöttek, hogy
boldog karácsonyt kívánjanak, és ha lehetséges,
összeszedjenek némi alamizsnát. Viszonoztam
jókívánságaikat, de üres kézzel engedtem útjukra
őket. Aztán eszembe jutott egy zakó, amit egyetlen
alkalommal viseltem, öt vagy hat éve. Nagyon fáztam,
ezért bementem egy olcsó használt ruhákat árusító boltba,
és potom összegért vettem egy ruhadarabot, mely valamelyest
passzolt méreteimhez. A tornacipőm fölött és a bőrkabátom alatt
kapott helyet, majd este ledobtam magamról, aztán évekig
hurcoltam egyik albérletből a másikba használatlanul.
Amikor kiléptem a házba, az öreg egy lépcsőfordulóban ült,
szakálla ősz, pillantása tél. Érdeklődve fordult felém,
lassan fölállt, és átvette a felé nyújtott csomagot.
Egyikünk sem szólt egy szót sem, néztünk egymás szemébe,
és tudomásul vettünk egy újabb szomorú napot.
Kinyilatkozat
Alulírott kijelentem, hogy adósa vagyok
szüleimnek és minden felmenőmnek,
testvéremnek és számtalan rokonomnak,
felebarátaimnak és a gáncsot vetőknek,
hajdani tanáromnak, volt főnökömnek,
régi zenésztársnak, továbbá tartozom
az államnak, ki bátorított, hogy jövőmet
föléljem, és az istennek, aki megtartott
engem, szülőföldemnek, mely nem vetett
ki magából, a növényeknek, amiért
nyugalmat adtak, a madaraknak, mert
fölvidítottak, a folyónak, mely nem
nyelt el, a tengernek, bár sose láttam,
az égnek, mi tükröt mutatott, és a napnak,
ahogy mindent beragyog.
Vissza a tetejére