Egy szolnoki kertben

Nagymama

ül a kertben, lelkén

évek zúgnak át,

olykor el-elszundikál.

Vállain,

csőrükben tartva a csöndet:

kilencven madár!

Táguló vásznon

A művésztelep orgonabokrok

szaggatta drótkerítésén

átmásztunk:  én ötéves,

a lányka kevesebb;

szájára tett mutatóujjal intett

csendre. Állát előreszegte, s beszédes

tekintete kért: arra kússzunk!

Borostyánlevélközökön

átvillanó fehér köpeny izgatta

fantáziám: a festő

a keretre feszített vászon előtt

távolabbi pontot méregetett.

Figyelme irányát

követtem: oldalán fekve

egy meztelen nő könyökölt a füvön,

előtte nyitott könyv.

Megállt az idő!

Más keretben

folytatódott történetünk.

Más idő

szétszakadásig táguló vásznán.