(Barátnőm)

A barátnőm, nem sokkal miután eljegyeztem, kitalálta, ha már úgyis több ezer kilométer van köztünk, éjjelente felolvashatnánk egymásnak a telefonban.

Az első közös lektűrnek a Házasságtörést választotta. De mert véletlenül ugyanabban a Móricz-kötetben szerepelt, az Árvalányok-ba kezdett bele.
Nem tudom, a Házasságtörés-ig végül eljutott-e azóta.

(Barátaim)

Az államvizsga előtt néhány Freud- és Foucault-tétel után kissé gyanakodni kezdtem a környezetemre.

Aztán a barátnőmmel az utcán belebotlottunk pár régi, „meleg ismerősébe”. Megnyugodtam: az én barátaim sokkal jobb, hogy is mondjam… „férfiasabb nők”.

A barátnőm erre azt mondta, attól még, mert van jogosítványom ágyba vinni őt, soha ne felejtsem el, hogy minden ember gyalogosnak születik, majd férfinak; csak vannak, akiket a reinkarnáció büntetésből kerekes székbe, vagy épp női testbe száműz.

Ha valóban így volna, gondoltam, Odüsszeusz a lelke mélyén nem hazatérni, csupán közlekedni akart volna. Vagyis ha csupán külsőségekben különbözne nő férfitól, akkor nem lenne értelme a szerelmet különböző neműek misztériumaként elgondolni. Továbbá: ha oldalbordámnak mégis igaza volna, az azt jelentené, nő és férfi között nincs lényegbeli különbség. Hogy nincs metafizika. Hogy nincs sors, csak helyes szabálykövetés vagy parkolási bírság. Hogy a magzatok egyelőre csak nőkkel való kihordatása az emberiség évezredes perspektívájából nézve éppolyan csekély probléma, akárcsak az öngyújtó feltalálása, vagy mint leszoktatni országokat a dohányzásról.

Márpedig én szeretnék hinni abban, hogy nem a KRESZ miatt hajózzuk körbe a bolygót, mielőtt lenyilaznánk az otthon maradt cimborákat. És abban is, hogy a szintén bolyongó barátainknak erről, mindenről, évmilliók távolságából is majd feltétlenül mesélhetünk.

De miért is?

(Barát)

Volt egy ismerősöm, az egyik legjobb barátom.
Néha kudarcot vallott a nőknél, ha arra került a sor.

A barátnője ezért egy napon, egy kudarcoson, közölte vele, hogy szerinte…

Erre a srác: kirúgta.

A lány: évek múltával is gyűlölte ezért.

 

(A barátnőm barátnője)

A barátnőm barátnője az a nő, aki szükségképpen kíváncsibb rám, mint a barátnőm.

A barátnőm barátnőjére kíváncsibb vagyok, mint a barátnőmre, mert ő szükségképpen kíváncsi rám. A kíváncsiság: a közös barátunk. A barátnőm per definitionem: ellenség.

(A barátom barátnője)

A barátom volt barátnője a barátnőm.

A versengés gátlástalanul zabálhat fel mindent, ha igaz barátságról van szó.

A nő: minden.

(Faludy zoknija)

Gyerekkorunkban gyakran nevettünk azokon az intim vallomásokon, amelyek a zoknik éjjeli halmazállapot-változásairól szóltak. Az öreg Faludy egész letében mezítláb hordta a cipőit. Kölcsönadta volna őket? – Sohasem fogadnám el egyetlen barátom zokniját sem.

 

(Anyám barátnője)

Ha feloldanám, ami a zárójelben van, az anyám nem lenne többé az anyám; csak egy nő, aki egy másik nő barátnője. Anyám barátnője tehát per definitionem: soha nem lehetne a barátnőm.



(Apám barátnője)

Amíg lehetett volna közös jövőjük, az öregek tűzzel-vassal tiltották őket.

Amikor az utolsó nagymama is meghalt, apám szedte a sátorfáját, és megint új életet kezdett. Nem akart több gyereket; nem akart századjára is nősülni; a kocsmából visszatért az életbe, és folytatta a tanítást. A barátnője erre azt mondja: „ő olyannak szereti, amilyen”, majd turbékolva elvonulnak. Apám idén hatvanéves.