A berekfürdői utcákat járó költő
Rékasy Ildikónak
Tőled kérdezem, kedves Euterpé,
mi szüksége van egy nőnek, egy költőnőnek,
hogy végigjárja, számba vegye minden
utcáját kies Berekfürdőnek?
Hogy tudja, megvan-e mind, Öröm-utca, Bánat-utca,
hogy hazamenekítse a szívében őket?
Kedves kis allék, ábrándos utcák
során, tudod-e, Ildikó, hova jutsz át
tűnődő, érzelmes lábbal?
A költő már ilyen, jambikus ütemre lábal:
ti-tá, ti-tá, ti-tá, nem is séta ez, költés,
szerelmes szelek susognak a lombban,
bal oldaltájt valami fellobban,
füsthajú, őszi tűz, öreg falevelek gyűlnek
a fák alatt szomorkás kis kupacokba,
költő persze akkor se jő zavarba,
ha lába bokáig avarba gázol,
a maga javára fordítja ezt is,
neki öröm és bánat némiképp teszt is.
A nap ott fenn csak van, nem melegít,
de jól van ez így.
Mondd, mit súgtak az utcák,
az egyenes, a görbe miben segít,
az embernek eljutni ugyan hova lehet?
Szíved lombsusogásban fürdeted,
Berekben, szeptemberekben, ha látlak,
mindig nyár van, mosolyoddal nevet a nap,
együtt vagyunk a versben, a csöndben,
csacsi örömben, a tegnapban, a mában,
füstös bereki kiskocsmában,
sörben és borban, remélem, minden korban.
Vissza a tetejére