Lapszámok, 2003/3 ISKOLA

A semminél alig több

Tolnai Ottó: Balkáni babér. Jelenkor Kiadó, Pécs. 2001

Tolnai Ottó Balkáni babér c. kötetében költészeti méréseket végez, miközben megszabadul a verstől idegen anyagoktól. A legnehezebbre vállalkozik: élet- és világtapasztalatból von le poétikai következtetéseket. Módszere annyira autentikus, hogy nem merészség vele kapcsolatban irodalomteremtő erőt emlegetni. Felsorakoztatja a verssel rokon minőségeket, így építve fel költői vízióját az irodalomról.

Tolnai teremtő ereje a 60-as, 70-es években alapozódik meg az irodalomcsinálás modern gesztusaként. A költészet erejének felismerése magával hozza az irodalom szerepének felértékelődését. A 80-as évek politikai csődje, a válságba jutó modernizmus aztán szükségessé teszi a reménytelen helyzetűvé váló költő szerepének újravizsgálatát. A tomboló őrület kifejezését Tolnai Wilhelm, Árvacsáth, különböző periférikus nőalakok megformálásával éri el. A költészet azon terrénumait jelölik ki ezek a versek a 80-as, 90-es években, amelyen a hatalom csaknem tehetetlen. Tolnai Ottó kötete a perifériára való visszahúzódás utolsó gesztusa, a végső „kuss” kimondása, mielőtt a vers magát oltaná ki.

A 80-as, 90-es évek Tolnai Ottó költészetében a peremlét élményének megfogalmazásában telik el, amit értelmezhetünk akár a modernitás válságtünetének, akár a kisebbségi létre való ráismerésnek, akár a költő szociális érzékenységének. A marginalitás alakzatait Tolnai köteteken átívelő motívumok sorával teremti meg, miközben a vidékiség sajátos mitológiája bontakozik ki. A másik szervezőelv a költő ciklusos poétikája. A vidékiség, a vidéki költő hangjának, alakjának megteremtésével lehetővé válik a provincia posztmodern értelmezése, ami az egyetemes magyar irodalom kontextusában jelentős.

A Balkáni babér versei szakítanak a „semmi” 60-as, 70-es évekbeli poétikájával, és a költészethez legközelebb álló új, a „semminél alig több” minőségek keresésére indulnak: „mondom (mondanám) semmi sincs de van lám / van ablakom előtt az ó-fehér (elefántcsontsárga)/ bodzacsipke és ez még mindig sok nekem” (Bodza a határzónában). Tolnai Ottó Poulet Mallarmé-értelmezései nyomán az azúr (a gipsz, a babér, a só stb.) poétikai funkcióját vizsgálja a versben. Mérései a költészet lényegi kérdéseit érintik.

A katalekta szemelvény, töredék, olyan forma, amely világképi jelentést is hordoz. A műfajválasztás hitelét az a tapasztalat adja, hogy mára már nincsenek „nagy” életművek, a költőre a „kis semmisségek” begyűjtése maradt. A 80-as, 90-es évek új mozzanata, hogy a költő figyelmét „kisiklató” politika behatol a versbe, ahol a kis semmisségekkel konfrontálódva tárgyiasul. A politika behatolását az Adriadalom henteskampója jelképezi: „lilán csillanó henteskampó az izzó tengersík felett / lilán edzett henteskampó csüng be az izzó azúr sík fölé”. A 90-es évekre aztán Tolnai Adria-élménye is módosul: „az úr tőlem is visszavonta / egy nádszálon szívja el a levegővel / tőlem is visszavonta az azúrt / immáron az én tengerem is fekete” - olvashatjuk a Spiritusz avagy jó volt ráébredni című versben. Az elhallgatás határán álló Tolnai a modern költészetbe kapaszkodik: a színét veszítő tenger a modern költészet talán egyik utolsó metaforája.

A Balkáni babér című verseskötetében Tolnai Ottó hihetetlenül gazdag életanyagot mozgósít provinciája kiépítésére, melyet úgy kell elképzelni, mint az élet eseményeinek a költészettel összefüggő rendszerét. Így kapunk aktuális képet nemcsak közelmúltunk balkáni őrületéről, hanem a vajdasági magyar irodalom mai helyzetéről is. Tolnainak pozitív jövőképe van a költészet sorsát illetően. A csönddel való küzdelme megment bennünket az elhallgatástól.