Lapszámok, 2000/1 SZÍNHÁZ

A XIV. Lajos-könyv

 Körmendi Lajos: Robinson az árokparton,
Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 1999

 “Tudósítás - kunságifi módra - (ezredvégünkön) hazánkról (-ból)” - írtam volt Körmendi Lajos Robinson az árokparton című kötetéről azt megelőzően, hogy kézbe vehettem volna. Ezt s mást is, de most maradjunk ennyiben. Épp eléggé főhetne a fejem, ha erről az egy szem (nyakatekert) mondatról kiderült volna, hogy nem egészen erről van szó.

Mert éppen hogy.

Tudósítás... annyiban, amennyiben a tudósítás - a közhiedelemmel, mi több, a szakma (szakmák!) balfogásával is szemben - nem pusztán hírlapi (ne adj Isten, hírügynökségi tudósítói) munkácska lehet, hanem éppenhogy akár a legmagasabb rendű tollforgatói tevékenység, szépliteratúrai műfaj (az úgynevezett irodalmi riport) terméke is! E könyv írásaira ez a műfaji meghatározás a legtalálóbb.
 
Kunságifi módra... Való - már megint -, Körmendi ezúttal is annak a kis világnak (a Nagykunságot is magába foglaló Nagy Magyar Alföldnek) az írójaként - dolgai kiteregetőjeként (gyarmati nyomorúsága és épp annyi rettenetes szépsége, öröme fölmutatójaként) - áll elénk, amelyhez a legtöbb köze van annak a népnek, amely őt fölnevelte.
 
Ezredvégünkön..., tehát úgy a túl-a-Gulág korában. Lassan, valóban magunk mögött hagyva a náci és bolsi rémségekkel teli - amúgy többünknek (mi több, tán valamennyiünknek!), valóban eléggé feledhetetlen – “huszadik” századot s lassacskán megszokva(?) azt, amibe belenőni kényszerít bennünket... a születő “huszonegyedik” század minden eddiginél nagyobb ígérete, Pénz Őfőméltósága Világbirodalma (kitől rövidesen bocsánatot kell kérned, ha letegezed).
 
Hazánkról(-ból)..., s nem az alaszkai aranyászokról, nem a hátsó-indiai örömlányokról, nem a pampák gulyásairól s más helyeken élő egyebekről rója, csak rója Lajos a rovandókat könyvtárnyi rovásfájára. Pedig - aki tudja, tudja, aki meg nem, hát nem - Körmendi Lajos (árvalányhajas írótársaihoz hasonlatosan) bármikor szívesen gépre ül s elröpül a világ bármely távoli tájára, hogy egy kicsikét szétnézzen (az Ottani Barbaricumokban)... Már ha valaki viszi. Mert röptetni - ma megint - nem azokat röptetik (azok, akik a repülőjegy árát megfizetik, meg amazok, kik a jegyet - nem föltétlen üzérként - kiosztják), akikből kinézni, képesek megdolgozni egy szegény legény számára csak jutalomként elérhető világutazásért, hanem akik...
 
Ezt most hagyjuk. Körmendi Lajosnál maradva...
 
A könyv huszonhárom “tudósítása” ugyan egész Alföldünket eszébe juttatja az olvasónak, mi több, a nagyobbik Kunság is szépen szót kap benne, de mi tagadás, hangsúlyosan Karcagról olvashatni Körmendi tizennegyedik kötetében. Arról a városról s környékéről - városállamról, még pontosabban (merthogy ősatyáink nagyon jól tudták, mit csinálnak!) az anyaváros körüli egy napi járóföldet átfogó járásról, járásnyi kapitányságról, hogy nem mondjuk székről (Kolbász-székről!) -, mely Körmendi s a többi kunságifi mindene.
 
A Robinson... afféle ember műve, amilyen a nép fia - volt, eredetileg, míg így meg nem pocskoltak bennünket - Eurázsia napkeleti felében, akinek az a szent hely a világ közepe, ahol talpra állította őt a Mindenható. S ahol meg kell kapaszkodnia.