Eső - irodalmi lap impresszum

Gyónás könyve

„Csapdos a buksi bőregér”
Babits Mihály

Az egértalpon jól kivehető ábra: még
egy pohár szekszárdi,
s többet nem költők szentírásra. Nem írok hölgyügyeimről
többet, vagy legalábbis másképp,
nehezemre esik, hogy jó pár magára vesz valamit,
nem az ügyeimről beszélek, nem is úgy, hogy zoknit, hacukát,
állnak előttem,
sorolják a fundalukát,
kiszámolják a szerintük egyértelműen rájuk utaló igazat.
Egy nap rám jut a kiesés mindig,
máskor benn ragadok folyton. A váll-tosza
toszság gyönyörködtet. Gyengébbek nedvéért: vállra,
fektetve, kettőre. Nehezemre,
ha olyanuk esik, mordulok.

Jó pár jófejű, nem is úgy, az lehet a baj.
Imola az unió irodalomtörténetét írja,
Kun Marcella Wild-fülűeknek fordít
szovjetra Szólyagalibát. S persze íródik a Szilícium-hölgy,
ámulok, ahogy a reklámcsík villog, fut az ócska monitoron,
Banner Ilona visszatér.

Ellőttem a Poe-ént, Líannácska lett hitvesem,
hollókezű király léptet a neki tetsző lován,
mégis jó pár hölgymás magára vesz valamit,
vagy legalábbis más-másképp,
ajándék könyveimből ezt-azt fellapoznak,
mert venni persze egyik se, a könyv az nem zokni, hacuka,
azt mondják a helyzetről, egyértelmű, elsőre sikerül ott kinyitni.

Zoknikat vesznek inkább, sarokrészeiknél pont
a kopás ellen felruházott duplarészekkel,
egy könyvárból kifut jó pár. Egér jobb gomb, stílus, félkövér.
Egyértelmű tehát, hogy inkább a zoknik.
A gyónás könyvében szerintük meg van írva a zoknilyuk,
nehezemre az esésük.
Az övék kilyukad,
az enyéim valahogy jobban bírják,
vagy legalábbis másképp, lábujjrésznél hasadnak.

Azt vesznek magukra, amikhez úgy érzik, közük van,
szerintük ütközünk, pőrén állok előttük, szőr mentén ugratnak,
pedig soha nem a valóságot írom, pedig mindig azt,
vagy legalábbis másképp.
Magunkra ismernek, ettől szerintük boldogok.

Ha zoknijuk már nincs a lábon, készen állok, akár a kefelevonat.
Ahány hölgyház, annyi magunkra szokás,
hasamtól lefele mindent kijelölnek,
a korábbi formázás végleg törölve.

Egy webhelyes arcú idegen fenyeget álmomban,
pedig az igazi hölgyekről mindig az igazat írom,
vagy majdnem mindig azt, vagy soha
éppen nem. Vagy legalábbis másképp.

Bizisten jó leszek, ígérem félszemben az idegennek,
vakon bízik bennem. De a bizistenek halnak, a number él:
kicsöng a hölgyállat száma.
Az élet zenékig lájf. Futóbab, it’s my life. Hallok olyat is,
ilyen a szelaví,

este megint gyónás a csethal gyomrában.

Nem tudni, a karakter valós,
vagy linkjei ismét a gégemetszők blogjaira visznek.
A jó szót jó áron adják. Ara-nyár,
dúdolja Sophie,

neki mennyegző kell a nyáron, ünnepi zokni után kajtat.
Ezeket fel.
Vigyázz. Késs.
És űz,
rajtakap.

Jó, akkor bontok még egy utolsót. Lassan, vagy legalábbis másképp.

(Imola, ha Marcellával összejön, zoknit párosít.
Velem ugyan nem áll szóba, de Marcellától tudom, ki még

a zoknijaimat se dobja. Toldoz, foltoz, elstoppol hazáig.)

Vissza a tetejére