Új korszakom

Aggasztóan büdös a kuka

Benne a halpucolás maradéka

Még két napig tűz rá a nap

Mire elviszik

Mire ez a pár sor megjelenik

Máshol más bűzlik majd

A kukában szagtalan

Papírhulladék lesz

De most a kuka bűzlik

Hátrébb toltam harminc

Centivel talán e távolság

Hoz egy kis enyhülést

Nem lett jobb a helyzet

Most harminc centire

Bűzlik attól a helytől

Ahol először bűzlött

Költők sírnak

Hogy jaj lezárva

Ez a kötet is miről írjak

Ezután na vajon miről

Elég pár úszóhólyag fej

Bél pikkely és uszony

S hozzá pár napos hőség

Íme az új költői korszakom

Extraszisztolé

Megijedek, ha félrever a szívem.

Hiába kapcsolok ki,

rám csörög a halálfélelem.

Talán a hipochondria is egy hobbi.

Mit kezdenék odaát?

Kimennék megnézni a szántást, ha van.

A földben nem holtak,

élők morzsolódnának az eke alatt.

Ének is szólna. Átdübörögnének

koncertek hangfalai.

Leülnék a túlvilági gátoldalon,

s észrevenném, hogy nincs szívem, nem sietek.

Ott ácsorogna mindenki, várakozás nélkül.

Olyan lenne, mint a nyolcvanas években,

amikor lejöttek játszani a többiek,

és senkinek sem volt órája, telefonja.

Szülők helyett Isten szólna,

hogy későre jár, haladjak felfelé.

Abban reménykedem,

Hogy ott, a túloldalon is

lehet majd jókat aludni.